– Régi vágyunk teljesült az útszakasz megépítésével, hiszen tehermentesíti a városközpontot – mondta Bóka István polgármester az út átadóján.
Rojtos Norbert, a térség önkormányzati képviselője hangsúlyozta: már másfél hónapja elkészült az út, mégis sokáig kordonnal volt lezárva, mert az új nyomvonal engedélyeztetése a szokásosnál tovább tartott mivel két országos közutat köt össze.
– A város egyik legszebb panorámájú utcája ez, igyekszünk a bekapcsolódó utakat is felújítani. A közeljövőben megvalósulhat a Kazinczy-, a Kölcsey- illetve a Téltemető utcák útburkolatának felújítása – tette hozzá.
Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: Balatonfüreden tudatos városfejlesztés zajlik, ennek fontos eleme volt a városközpontot elkerülő út megépítése.
– Friss döntés, hogy a kormány egymilliárd forint fejlesztési forrást biztosít Balatonfürednek, a támogatás a város újraindítását segíti a covid utáni időszakban – jelentette be az államtitkár.










Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben