Oldal kiválasztása

Gyógyhelyfejlesztés Balatonfüred városában

Sajtóközlemény

MÉG TÖBB TURISZTIKAI LÁTVÁNYOSSÁG
BALATONFÜREDEN

2021 I 06 I 30

 

A Széchenyi 2020 program keretében, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program támogatásával Balatonfüred Város Önkormányzata 983 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a Gyógyhelyfejlesztés Balatonfüred városában című projekthez, amit a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-vel mint konzorciumi partnerrel közösen valósított meg. A beruházással Balatonfüred turisztikai kínálata új kiállító terekkel, üzlethelyiségekkel, pihenőparkkal bővült. A projekt keretében valósult meg a szabadtéri színpad felújítása is. A beruházás teljes összege 1,562 milliárd forint, amelyhez az önkormányzat 579 millió forint önerőt biztosított.

Az önkormányzat a „Gyógyhelyfejlesztés Balatonfüred városában” című fejlesztési projekt révén a 21. századi igényekhez igazítva újította meg a gyógyhelyi környezetet. A fejlesztés egyik helyszíne a Zákonyi utca, ahol 8 ezer négyzetméteren a négy felépített új épületben kiállító tereket, vendéglátó helyeket, üzlethelyiségeket és turisztikai infopontot alakítottak ki. A projekt része az új pihenőpark, ahol ellipszis alakú zenés, színes vízképű szökőkút és szezonálisan kialakított 900 nm2 felületű műjégpálya várja a közönséget.

A projekt támogatásával megújult a Horváth Mihály utcában a Balaton Szabadidő és Konferenciaközpont területén lévő szabadtéri színpad is. A fejlesztés lényeges eleme, hogy lefedték a nézőteret és a színpadot, így az időjárástól függetlenül megtarthatók az előadások. A hatszáz férőhelyes akadálymentes nézőtér padjait kényelmes sor- és ülőhelyszámozással ellátott székekre cserélték. Korszerűek lettek a fellépők öltözői és kialakítottak a fejlesztés keretében egy kelléktárolót is.

A projekt keretében a város történelmi és kulturális adottságaira építve garantált programok, foglalkozások és egy kincskereső applikáció szolgálja az egész család szórakozását.

Projektadatok:

Fő kedvezményezett: Balatonfüred Város Önkormányzata
Projekt címe: Gyógyhelyfejlesztés Balatonfüred városában
Támogatás összege: 983 128 389 Ft
Támogatás mértéke: 63%
Projektazonosító: GINOP-7.1.9-17-2017-00001
Megvalósítás időtartama: 2018. 04.01. – 2021.08.31.

Konzorciumi tagok:

Balatonfüred Város Önkormányzata
Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

 

 

GINOP-7.1.9-17-2017-00001 azonosító számú

Gyógyhelyfejlesztés Balatonfüred városában című projekt

Még több turisztikai látványosság Balatonfüreden

Új köztér született

 

 

A Zákonyi utca felső oldalán évtizedek óta egy parkoló várta a Balatonfüredre érkezőket. A parkoló 2017-ben a föld alá került és egy 180 férőhelyes, liftes mélygarázs lett belőle.

A felette lévő területen fölépült négy épület és kialakult egy új tér.

Az épületekre, a füredi villák hagyományát folytatva, jellemző a harmonikus tömegalakítás, a fegyelmezett homlokzat és a jó minőségű építőanyag. Az árnyékolók kialakítását a városban található úgynevezett „svájci villák” lombfüzér motívumkincse inspirálta.

A, B, C, D épület

Az összesen 8 ezer négyzetméter alapterületű épületekben galériák: Zsdrál-Art Kortárs Művészeti Galéria, Kiss Ferenc műgyűjtő galériája, vendéglátóhelyek: Tigris Reggeliző és Gyorsétterem, Maximus Steak House, Zelna Borbár és Vinotéka és üzletek: gyermekruha bolt, ajándék-ékszer üzlet nyílt.

Nyáron park

A süttői mészkő-burkolat klímabarát megoldás, mert a mészkő nem forrósodik át a nyári melegben sem. A napozófelületet az időzítővel működtethető süllyesztett párásító fúvókák is hűtik. Az esténként megvilágított párafelhő látványnak sem utolsó. Az egész tér, ahogy Balatonfüred sétányai is, családbarát, gyermekbarát és kerékpáros-barát kialakítású. A terület teljesen akadálymentesített, kerékpárosok és mozgássérültek számára végigjárható. A mélygarázs kijáratok felől az egyes kerti terek akadálymentesen megközelíthetők.

Télen korcsolyapálya – ha befagy, ha nem fagy be, garantált téli örömök

A téren, ha a hőmérséklet 10 C° fok alá süllyed, még korcsolyázni is lehet. A mesterségesen kialakított műjégpálya a téli forgalmat erősíti. A biztonságosan kétszáz korcsolyázó befogadására alkalmas 900 nm2 felületű pálya igazi közösségi tér, kiváló program az egész családnak. A tíz centiméter vastagságú jég a korcsolyakölcsönzővel, az esti kivilágítás igazi téli szórakozás helyieknek és az idelátogató vendégeknek egyaránt. A parkban a mobil utcabútorok miatt az energiatakarékos AST Ice-Mat Area Classic jégpálya minden évben gazdaságosan újraépíthető. 2019. dec. 23. és 2020. február 23-a között  16.849 látogatót regisztráltak a műjégpályán.

Víz a víznél – új szökőkút: színek, hangok és a víz tánca

Ritka, ellipszis alakú, feszített víztükrű szökőkút várja a pihenni vágyókat Balatonfüred új terén. Középen levegővel habosított, messziről is impozáns oszlopos vízsugár, mellette három ellipszis alakú fúvóka-sor és tíz darab harangalakú vízkép nyújt különleges látványt. A szökőkút változatos színjátékát a számítógéppel vezérelt 36 nagyteljesítményű ledlámpa szolgáltatja. A zenével kombinált fokozatosan átmenő színekkel játszó látványnak csak a fantázia szabhat határt.

Esőtől, naptól védett – megújult a szabadtéri színpad

A szabadtéri színpad a Horváth Mihály utcában a Balaton Szabadidő és Konferenciaközpont területén (hrsz:08/2) helyezkedik el.

A fejlesztés lényeges eleme, hogy lefedték a nézőteret, így az időjárástól függetlenül megtarthatók az előadások. A ponyvatető, ami 40 km/h szélerősség felett motorosan visszahúzható, nem csak az esőtől véd, de árnyékot is ad.  A hatszáz férőhelyes nézőtér padjait kényelmes sor- és ülőhelyszámozással ellátott székekre cserélték.

Lefedték a színpadot is, a játékteret könnyed, szárnyszerű tetővel látták el, amit a nézőtér felé ívesen alakítottak ki. A száz négyzetméteres színpad műszakilag is megújult, a tetőről befüggeszthetők a díszletek és a világítási traverzek, amik az igényeknek megfelelő magasságban rögzíthetők. A díszletek beszállítása is megoldódott, a szállító jármű vízszintesen be tud tolatni a színpad mögé, így a díszletek könnyen átrakhatók.

Korszerűek lettek a fellépők öltözői is, a szereplőknek egyéni öltözőket alakítottak ki.

A fejlesztők ügyeltek arra is, hogy a legszebb „díszlet”, a tihanyi-félsziget látványa a háttérben megmaradt.

A beruházás teljes összege 1,562 milliárd forint, amelyhez az önkormányzat 579 millió forint önerőt biztosított.

Fő kedvezményezett: Balatonfüred Város Önkormányzata

Konzorciumi tagok:

Balatonfüred Város Önkormányzata
Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

KÉPGALÉRIA

 

Megosztás

Programok

Krúdy gábli

2024-12-08. 10.00 Blaha Étterem

Irodalmi villásreggeli.

Grincs

2024-12-05. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Színdarab gyerekeknek.

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 18-án, szerdán, a városháza nagytermében közmeghallgatást tartanak.

kekec

2024.11.28.

Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…

ovi

2024.11.28.

Szerintem nem tájidegen, sőt egyetértek, jól néz ki. Hogy Dubaj, hogy jön ide, végképp nem értem. Biztos kellett valami nagy,…

Nagyon új óvoda

2024.11.28.

Én is egyetértek az eredeti kommentelővel. Nekem a tájidegen szó jutott eszembe. Van egy honlap, szerintem nem írhatom ide a…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Je
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Bahart