Baloghné Király Mónika, Balogh Pincészet – Pécsely
Az idei borhét ajánlása a Balogh Pincészettől egy régi visszatérő, nevezetesen a Gyöngy Irsai Olivér gyöngyözőbor és a Gyöngy kékfrankos rozé, természetesen az örök sláger olaszrizling és a csodaszép Sauvignon blanc a Baricska dűlőből.
Mészáros József, Mészáros Pince – Pécsely
A Mészáros Pincénél idén is a zászlósborunkra, az olaszrizlingre helyezzük a hangsúlyt. Háromféle rizling is kóstolható lesz, így a klasszikus, a késői száraz és késői édes. Lesz egy újdonságom, egy juhfark, ami nagyon izgalmas bor.
Figula Mihály, Figula Pincészet
A 2019-es évjárat dűlős tételei közül a borheteken mutatjuk be a Sóskutat, a Sáfránt és a Bella Rózát. Érdemes lesz őket keresni, megkóstolni, meglepetés lesz a fogyasztók számára.
Barabás Barna, Zelna Borászat
Újdonság lesz ebben az évben az első, kései szüretelésű édes borunk, illetve a 2018-as pezsgő, melyet a borhéten fogunk bemutatni a nagyközönségnek.
Kálmán József, Arias Borászat – Pécsely
A borheteken a megszokott kínálatból mindenképpen kiemelném a Pécselyi olaszrizlingünket a Király-oldal dűlőből. Az Irsai Olivérünket tavaly végre sikerült megvédeni a vadaktól, így 2020-ban először készíthettem belőle bort, amely kis mennyisége miatt szinte csak a borheteken lesz kapható. Újdonság lesz még a chardonnay alapborból készített gyöngyözőborunk.

Gyukli Krisztián borász – Gyukli Pince
A várossá válás 50. évfordulója kapcsán idén először palackoztunk egy olyan bort, ami kizárólag balatonfüredi olaszrizling-ültetvényeink termése. Ezt a bort 8230 fantázianévvel hozzuk forgalomba, kedveskedve ezzel a városnak és a fogyasztóknak egyaránt. Természetesen a Gyusecco, a rozé- vagy a vörösborok sem fognak hiányozni a kínálatból. A Solaris szőlőfajtából idén egy száraz és egy nemes édes változatot is bemutatunk majd a hozzánk látogatóknak. Mind a borheteken, mind pedig a borteraszunkon más típusú borokkal várjuk a vendégeinket.
Söptei Zsolt borász – Söptei Pincészet és Étterem
Kilenc fajtát foguk a vendégek elé vinni. A 2011-es Bubori Blanc után 2020-ban újra elkészítettük a pinot blanc gyöngyözőborunkat, ami jó minőségű prosecco stílus, nem illatos és nincs maradék cukortartalma. Ott lesz még a Lendület, ami egy könnyed, kiegyensúlyozott karakterű olaszrizlingünk hat dűlő házasításából, a Challenge International Du Vin-en ezüstérmes 2019-es Varázslat hegybor kategóriájú olaszrizlingünk, és a Harmónia birtokborunk, ami pinot blanc, chardonnay és szürkebarát házasításából született. Visszük a Tagore sétányra az említett Challenge International Du Vin-en aranyérmet nyert 2019-es Hangulatot, ami egy száraz sárgamuskotály, a kései szüretelésű Desszert sárgamuskotályt, a Baricska balatonfüredi dűlőszelektált olaszrizlinget, a merlot-ból készült Felhőtlen gyümölcsbombát és a Kettesben csúcs vörösborunkat, ami cabernet franc és merlot házasítás.
Koczor Kálmán, a Balatonvin Borlovagrend elnök-nagymestere, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöke – Koczor Pincészet
A szabályzat szerint azok a borok vehetnek részt a füredi borhéten, amik az aktuális évi borversenyen is részt vettek. Mi is ezeket a minősített borainkat hozzuk, amik országos versenyeken is szép eredményeket értek el. Lehet majd kóstolni nálunk többek között Rozáliát, Semillont, rozét és késői szüretelésű, természetes desszertborokat is.
Szabó Gergő – Szabó és Fia Borpince, Balatoncsicsó
Tizenöt tétellel készülünk, dűlőszelektált olaszrizlingekkel, ezek között található a Füred nevű borunk is, a hungarikumnak számító juhfark, ebből reduktív és fahordós tételeket is viszünk. Ezek mellett két gyöngyözőbort, két vörösbort és két desszertbort is találnak majd a kínálatunkban.







igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben
szintén nagyon fáradt füredi
2025.12.10.
Egyetértek rezignált füredivel, sőt. Én egyébként Judithoz képest pont fordítva érzem, évtizedek óta és évről évre egyre inkább: pont, hogy…
Bővebben