A hazai irodalom és bölcselet egyik legnagyobb huszadik századi alakjára, a máig ellentmondásosan megítélt kultikus íróra, Hamvas Bélára emlékeznek meg Balatonfüreden. A szellemóriás hagyatékát ápoló Hamvas Béla Asztaltársaság immár huszonegyedik alkalommal rendezi meg a Hamvas Napokat, amelyet a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogat.
A november 12-14. között zajló Hamvas Napok Vajna Ádám költő rendhagyó, gimnáziumi irodalomórájával kezdődik, majd a Tagore sétányon magyarul és angolul olvassák rá a Hamvas-hársra az író Fák című esszéjének egy részletét. Hamvas írását Bernard Adams műfordító előadása révén tovább lehet majd elemezni, de az érdeklődők megismerkedhetnek az Új forrás folyóirat Hamvas számával is. Jász Attila főszerkesztővel és Várhegyi Miklós szerkesztővel Stamler Ábel vallástudós beszélget.
Másnap, november 13-án, szombaton avatják a város új irodalmi szalonját. A Vaszary Villa épületében helyet kapó új kulturális tér, a tavaly elhunyt, Balatonfüredhez és egyben Hamvas szellemiségéhez is erősen kötődő Szőcs Géza nevét viseli. Személyes hangvételű tárlatvezetés, illetve Balázs János, Kossuth-díjas zongoraművész és Kováts Péter, Bartók-Pásztory díjas hegedűművész kisebb hangversenye teszi emlékezetessé az eseményt. Este aztán Balázs János zongora estet tart a Mendelssohn kamarazenekar közreműködésével. A Hamvas koncert megkísérli szavak nélkül megidézni az író-filozófust.
A rendezvény zárónapja irodalmi reggelivel kezdődik, majd Szarvas József színész vezetésével séta indul a hangulatos Koloska-völgybe, ahhoz az ikonikus hársfához, amely Hamvas Fák című esszéjét ihlette. A folytatásban Hamvas természetszemléletét igyekszik a közönség elé tárni Horváth Róbert vallásfilozófus és Laki Zoltán filozófus. A rendezvénysorozat könnyed borkóstolással zárul, Ambrus Lajos író, borász beszélget a hamvasi szellemiségre érzékeny borászokkal Jásdi Istvánnal és Figula Mihállyal.
Részletes program itt.
A rendezvénysorozat az aktuális járványügyi szabályok betartása mellett látogatható. A beltéri rendezvények regisztrációhoz kötöttek, az ehhez szükséges nyomtatvány itt tölthető le.
Hamvas Béla író, filozófus 1897-ben született Eperjesen. 1919-ben jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai. Bölcsészdiplomája megszerzése után 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat újságírója lett. 1927-ben a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el könyvtárosként, ott dolgozott egészen 1948-ig. Ez életének egyik legtermékenyebb időszaka. A II. világháború után egy ideig az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban sorozatos bírálatai után felfüggesztették állásából. Fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. Négy évvel később hunyt el. Életében csupán két esszégyűjteménye jelent meg, munkásságát agyonhallgatták. Máig szélsőségesen ítélik meg az életművét, rajonganak érte vagy éppen elutasítják. 1983 után jelenhettek csak meg könyvei. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben
soha többet vonat!!!
2024.09.25.
Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…
Bővebben