Oldal kiválasztása

Megújul a kemping kikötője – Vízisport és turizmus

Szerző: | 2021-12-08.

Letették az alapkövét a Füred kemping területén létesülő kikötőépületnek. A másfél hektáros területen, az Európai Unió mintegy 2,1 milliárd forintos támogatásával megépülő komplexum 140 vitorláshajónak és mintegy 50 kajaknak biztosít helyet, egyben új turisztikai megállópontként is működik majd. A beruházás része a kikötőhöz vezető Kékszalag sétány kialakítása is.

A beruházás a balatonfüredi önkormányzat a Magyar Vitorlás Szövetség és a Magyar Kajak Kenu Szövetség közös konzorciumában valósul meg. A projekt elsődleges célja, hogy megismertesse, elérhetővé tegye a Balatonon űzhető vízisportokat minden érdeklődő számára, valamint népszerűsítse a balatoni vízitúrázást.

– A jövő szempontjából fontos beruházásról van szó, amely éppúgy kiszolgálja majd az élsportolókat, mint a szabadidősportot űzőket és a családokat. Ráadásul a sport és a sportturizmus egyaránt hozzájárul a gazdaság élénkítéséhez – vélekedett az alapkőletételen dr. Szabó Tünde, a sportért felelős államtitkár.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere hangsúlyozta: a beruházás mellett két ütemben, 2023-ra teljesen megújul az önkormányzati tulajdonban lévő kemping is, szálloda épül itt, kialakítják a sétányokat, rendezik a kemping főbejáratát, a belső útjait, a zöld felületeit.
– Balatonfürednek elemi érdeke, hogy jól érezzék itt magukat a sportolók, a komplexum kiszolgálja a vitorlázók és a kajak-kenusok igényeit.

  • Képgaléria

A 140 férőhelyes kikötő mellett a parton egy sportlétesítmény épül, amely nemzetközi szintű versenyhelyszín és rendezvényközpont lesz, de turisztikai események teljes lebonyolítására is alkalmas. A beruházás eredményeként az utánpótlás nevelés is nagyobb lehetőséget kap, túrahajók, gyerekek oktatására alkalmas eszközök is rendelkezésre állnak majd. Az a cél, hogy a vízisportok kedvelői, a vitorlással vagy akár kenuval túrázók, az aktív turisták is igénybe vehessék a szolgáltatásokat, hiszen jelenleg alig van a városban ilyen jelleggel bérelhető szabad kikötőhely.

A 740 négyzetméter alapterületű kikötőépületben a vitorláshajók, a kajakok és kenuk tárolására hangárt alakítanak ki. Az épületben lesz a kikötővendégek részére egy vizesblokk, az emeleti részen pedig négy pihenőszoba négy-négy férőhellyel. A Balatonra néző teraszos épületben működik majd a kikötőmesteri iroda, és lesz egy 120 négyzetméteres irodaterület is. Az épület karakterét meghatározó acél oszlopsor és árnyékoló a Balaton parton olyannyira jellemző kikötőépületek hangsúlyos kék festését kapja. Az épülethez parkolót és kerékpártárolót is kialakítanak.

A város által megépített Kékszalag sétány egyik szakasza a Széchenyi sétányt köti össze a kemping előtti jelenlegi zöldsávval, melyen keresztül eljuttatja a vendégeket egészen a Berzsenyi savanyúvíz kútig. Új gyalogos járófelületet alakítanak ki, új fasorral, kandeláberekkel, padokkal és a Kékszalag verseny tematikáját követő installációval. A második szakaszban egy közel 270 méter hosszú sétány is kiépül, ami a kempingen át, bevezet egészen a Balatonhoz.
A kikötő várhatóan jövő tavaszra elkészül, míg a hozzá tartozó épületet ősszel adják át.

A rendezvényen részt vett még Vékássy Bálint, a MOB főtitkára, Juhász Szabolcs a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusszakmai igazgatója, dr. Kollár Lajos, a BVSZK ügyvezetője, Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke és Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004