Oldal kiválasztása

Kiemelt beruházás lesz az idősotthon építése

Szerző: | 2022-02-28.

Az állam finanszírozza és kiemelt beruházásként kezeli a balatonfüredi idősotthon megvalósítását - rendelkezik egy friss kormányhatározat. Az önkormányzat a Petőfi Sándor utcai, egykori belügyminisztériumi üdülő területén építené meg az idősek és nyugdíjasok otthonát, amely a város évek óta tervezett egyik legfontosabb beruházása lesz.

A beruházás előkészítése illetve megvalósítása is az önkormányzat feladata, amelynek költségvetése nem haladhatja meg a nettó 5 milliárd forintot – áll a Magyar Közlönyben frissen megjelent kormányhatározatban, amely szerint el kell indítani az idősotthon feltételes közbeszerzési eljárását.

– A kormány döntése szerint az Alkony Idősek Otthona és Nyugdíjas otthon építése kiemelt beruházásnak számít. Idén elő kell készítenünk a beruházást, az építkezés jövőre kezdődhet el, a terveink szerint 2024 első felében át tudjuk adni az új idősotthont – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Bóka István polgármester.

A legutóbbi testületi ülésen elhangzott, hogy az építési tervek mellett felmérték a terület faállományát is. A szakértői vélemény szerint a beruházás megvalósítása során 52 darab fát kell majd kivágni, ezek többsége öreg, beteg egyed, összesen hat darab értékes fa esik csak áldozatul. Az ingatlanon lévő egybefüggő, értékes fás terület szinte érintetlen marad. Ugyanakkor az önkormányzat 59 darab új fát ültet majd el a területen – fogalmazott Bóka István polgármester.

A Kiserdővel szembeni, másfél hektáros területen a jelenlegi főépületet felhasználva és átalakítva építené meg az önkormányzat az idősotthont.
A tervek szerint a meglévő főépületben alakítják ki az idősek otthonát, míg mellette kétoldalt a nyugdíjas otthon új, földszint plusz egy szintes épületei kapnak majd helyet. (Az A és B épület lényegesen alacsonyabb lesz az idősek otthonánál.) A telken belül parkolókat alakítanak ki és fontos szempont a meglévő értékes faállomány védelme is.

Mint arról korábban már írtunk a kormány 400 millió forinttal támogatta az idősotthon kialakításának előkészítését. A tervek szerint a volt BM üdülő területét térítésmentes vagyonkezelői joggal kaphatja majd meg az önkormányzat.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Május
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004