Oldal kiválasztása

Négy Évszak – koncertsorozat Balatonfüreden

Szerző: | 2022-03-07.

Nyolc koncertből álló hangversenysorozattal folytatódnak a komolyzenei koncertek Balatonfüreden. A Négy évszak című sorozat keretében sztárvendégek lépnek fel a városban, itt lesz Tokody Ilona, Miklósa Erika, Érdi Tamás, az Auer Trió illetve a Mendelssohn Kamarazenekar.

Évekkel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal indította útjára a város a komolyzenei koncerteket. A hiánypótló rendezvény több sikeres évad után, a pandémia okozta kényszerű szünetet követően, ismét folytatódik.
Kováts Péter hegedűművész, a Mendelssohn Kamarazenekar illetve a hangversenysorozat művészeti vezetője azt ígéri, ezúttal is közismert, világhírű művészek adnak koncertet, a hangsúly ezúttal az operán lesz.

Az első koncertet a Füredi Tavaszi Fesztivál keretein belül, március 12-én rendezik meg, a Mendelssohn Kamarazenekar vendége Tokody Ilona szoprán, Kossuth-díjas operaénekes lesz. Részletek itt.

Májusban az Auer Trió vendége Hegedűs D. Géza Kossuth – és Jászai Mari-díjas színművész lesz. Nyáron Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes valamint Mester Viktória mezzoszoprán operaénekes ad hangversenyt. Ősszel Sándor Csaba bariton, a Kolozsvári Állami Magyar Opera és a Magyar Állami Operaház magánénekese koncertezik Balatonfüreden, a sorozat decemberben, Érdi Tamás Liszt Ferenc-díjas zongoraművész koncertjével zárul.
A koncerteken a klasszikus zene jelentős zeneszerzőinek – Mozart, Bellini, Donizetti, Rossini-, szerzeményei szólalnak majd meg.

– A 2017-ben a Mendelssohn Kamarazenekarral indított klasszikus zenei hangversenysorozat hatalmas közönségsiker lett. Idén folytatjuk a hangversenyeket, immár Novák Péter művészeti tanácsadónk kreatív közreműködésével. A közös munkából egyedi produkciók születnek –  vélekedett Schmidtné Kositzky Anett, a Balatonfüred Kulturális Központ igazgatója.

NÉGY ÉVSZAK KONCERTSOROZAT PROGRAMJA:

Március 12. szombat 18.00 (Anna Grand Hotel Díszterme)
Tokody Ilona Kossuth-díjas énekművész és a Mendelssohn Kamarazenekar hangversenye
Közreműködik: Muskát András – tenor
Műsoron többek között HÄNDEL, VIVALDI, MOZART, DVOŘÁK művei

Április 27. 18.00 (Evangélikus templom)
László Boldizsár tenor, opera és könnyűzenei énekes és Nánási Helga operaénekes,
valamint a Mendelssohn Kamarazenekar hangversenye

Május 15. 18.00 (Anna Grand Hotel)
Auer TrióFülei Balázs zongoraművész, Kováts Péter hegedűművész, Varga István gordonkaművész.
Vendég: Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és
kiváló művész, a Hallhatatlanok Társulatának örökös tagja

Június 28. 18.00 (Piros templom)
Miklósa Erika, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Hallhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Magyar Állami Operaház vezető művésze és a Mendelssohn Kamarazenekar hangversenye

Szeptember 17. 18.00 (Evangélikus templom)
Mendelssohn Kamarazenekar koncert
Szólista: Kováts Péter Bartók-Pásztory-díjas hegedűművész, a Mendelssohn
Kamarazenekar művészeti vezetője

Október 8. 18.00 (Evangélikus templom)
Mester Viktória, mezzoszoprán, a Magyar Állami Operaház vendégművésze és a Mendelssohn Kamarazenekar hangversenye

November 18. 18.00 (Zsidó Kiválóságok Háza)
Sándor Csaba, bariton operaénekes, a Kolozsvári Állami Magyar Opera és a Magyar Állami Operaház magánénekese és a Mendelssohn Kamarazenekar hangversenye

December 29. (Anna Grand Hotel)
Érdi Tamás, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és a Mendelssohn Kamarazenekar
koncertje

Jegyár előadásonként: 2800 Ft/fő, nyugdíjas, diák: 1800 Ft/fő
Négy évszak bérlet, 8 alkalom: 19000 Ft/fő, nyugdíjas, diák: 12000 Ft/fő
2 alkalomra szóló Tavasz/Nyár/Ősz/Tél bérlet: 4900 Ft/fő, nyugdíjas, diák: 3100 forint.
Jegyek, bérletek válthatók 2022. március 1-től a Vaszary Galéria jegypénztárában és a jegy-hu-n.

Tel: +36 (30) 305-1606

 

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
április 25 - május 01
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    Négy évszak - Komolyzenei koncertsorozat

    18:00 -21:00
    2022.04.27
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

    Tavaszi koncert.

  • 28

    Parker Jazz Club

    19:00 -22:00
    2022.04.28
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Karosi Júlia Quartet koncertje.

  • 29

    Jókai Napok

    11:00
    2022.04.29-2022.05.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    A nagy, klasszikus író nyomában.

    Pezsgő-sziget, Champagne és Ti

    16:00 -23:00
    2022.04.29-2022.04.30
    Balatonfüred, Hajóállomás
    Balatonfüred, Hajóállomás

    Szezonindító rendezvény ínyenceknek.

  • 30

    Jókai-bableves főzőverseny

    10:00 -17:00
    2022.04.30
    Balatonfüred, Koloska-völgy
    Balatonfüred, Koloska-völgy

    Gasztronómia a Koloska-völgyben.

  • 01

    Jókai Majális

    09:00 -21:00
    2022.05.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Koncertek, kiállítások.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004