Oldal kiválasztása

Átadták a Hamvas esszépályázat díjait

Szerző: | 2022-03-21.

Az idei Hamvas Napokon átadták a rendezvénysorozat történetében először kiírt Hamvas Béla esszépályázat díjait. Ráolvasással, Koloska-völgyi zarándoklattal, régi zenei koncerttel idézték meg Balatonfüreden a magyar irodalom örök megosztó, kultikus szerzőjét, Hamvas Bélát.

Az Európai kultúra válsága címmel kiírt pályázatra ötven mű, köztük négy diák, tanulmánya érkezett, ami még a szervezőket is meglepte. A díjakat a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban rendezett találkozón adták át.

– A fizikai munkástól, tanárokon, művészeken, profi pályázatírókon át, az egyetemi oktatókig sokan tartották fontosnak, hogy az európai kultúra helyzetével foglalkozzanak. Volt, aki a konyhaasztal melletti töprengéseit írta meg, s volt, aki új tanulmányának vagy könyvének kéziratát küldte el. Hamvas Béla számára az írás a mindennapi praxis része volt, ima és jóga-gyakorlat, az éberség megőrzésének számára legalkalmasabb eszköze. Műfajául az esszét választotta, ami kísérletet jelent; minden írása, a regényeket is beleértve, esszészerű. Az esszé műfaját a pályázók fele választotta, a többiek többnyire tanulmányt küldtek – fogalmazott Kőszegi Lajos, a pályázat zsűriének tagja.

A pályázatok csupán egyike járt a hamvasi nézőponthoz közel, amikor azt írta, hogy az európai kultúra válságának „nem feltárására, hanem belátására volna szükség” –hangzott el az értékelésben. – Két pályamunka szerzője érzékelte, hogy valami borzasztó jön – amikor azt írták: békeévek végén járunk; Kelet és Nyugat fegyveres konfliktussal fenyeget. A pályázati munkák beérkezése után, 24 nappal (2022. február 24-én), Oroszország tébolyult és gyilkos háborút indított Ukrajna ellen. Az európai kultúra válságáról írni-beszélni – nequam sonitus – értékelt Kőszegi Lajos.

Első díjat a Győrffy Ákos, Kőszegi Lajos, Stamler Ábel és Tóbiás Krisztián alkotta zsűri nem adott ki.
Második megosztott díjban részesült Kulcsár Géza: Új gnosztikusok aranyló apokalipszisben illetve Zsolnai György: A meghasadt valóság című írásáért. A harmadik díjat Gődény Jonatán: A hagyomány szellemének realizálása és a realizálatlan szellemi kultúra valamint Tornai Szabolcs: Válság és válságtudat a 21. században című esszéje kapta.
A diákok közül Szemerics András, és Kun-Székely Anna is elismerésben részesült. A díjazott műveket a Tempevölgy folyóirat honlapján publikálják.

A Hamvas Napok keretében Az európai kultúra válsága címmel Can Togay és Pröhle Gergely igyekezett felfejteni az európaiság mibenlétét. Kurucz Anikó: Hang, szó, személy című frissen megjelent kötetéről beszélgetett a szerzővel Várhegyi Miklós szerkesztő. A könyv Hamvas munkásságának tudományos igényű feldolgozása, művészetszemléletének, tudományképének és vallásfelfogásának áttekintése.
Hamvas műveinek eddigi kiadásairól is szó volt, elhangzott: ideje lenne az életművet teljes terjedelmében, az eddigi publikálások hibáit korrigálva megjelentetni. Régi zenei koncertet adott Király Nóra (ének, gótikus hárfa) és Nagy Csaba illetve a Figula Pincében tartott borkóstolón az Ethnokor zenekar.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vox Harmonia

2025-11-22. 16.00 Piros templom

Kórus koncert.

Duma Swing 3.

2025-11-14. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Jazz-up comedy est.

Mozart drámája

2025-11-13. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Berecz Mihály koncertje.

Űrkongresszus

2025-11-12. 09.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Előadások, faültetés.

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

antinikotinista

2025.11.07.

Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

Bagóstopp

2025.11.01.

Mindenféle szarkazmus nélkül, tényleg gratulálok a döntéshez! Ennek legalább tényleg van értelme! Még sok ilyet (nem tudok nem a turistastoppra…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart