Megújulhat a Közösségi Ház
239 millió forint pályázati támogatást nyert a város a Közösségi Ház energetikai korszerűsítésére. A ház teljes felújítása azonban csak akkor kezdődik el, ha a város megkapja az épület modernizálására benyújtott pályázati támogatást is.
Az önkormányzat két külön pályázatot nyújtott be a Közösségi Ház teljes megújítására, az egyik a ház energetikai fejlesztését, a másik (600 millió forintos támogatási igénnyel) az intézmény épületének és belső tereinek teljes felújítását tartalmazza.
Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője a Közösségi Ház előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a beruházást csak egyben van értelme megvalósítani.
– Fontos fejlesztésről van szó, hiszen az itt élők érdekeit szolgáló beruházások megvalósítása prioritást élvez, márpedig a Közösségi Ház egy fontos közösségi helye a Füredieknek – fogalmazott.
– Bízunk az Élhető település keretében benyújtott pályázatunk sikerében, itt május közepére várható eredmény. A két pályázat együtt biztosítaná, hogy a Közösségi Ház kívül és belül is egy modern, a kor igényeit kielégítő intézmény lehessen. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor ez év októberben elkezdődhetnek a munkálatok, amelyek mintegy tíz hónapot vennének igénybe – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Bóka István polgármester.
Az Élhető település program részeként egyebek mellett a Közösségi Ház előtti kereszteződést is átalakítanák, itt körforgalmat létesítenének.
Hozzászólások lezárva.