Oldal kiválasztása

Nemzetközi harsonafesztivál Balatonfüreden

Szerző: | 2022-06-28.

Július 7. és 10. között rendezik meg a SzegEd TRombone ENsemble első saját szervezésű nemzetközi harsonafesztiválját Balatonfüreden. Koncertek, és mintegy negyven harsonás közreműködésével Flasmob a Tagore sétányon.

Harminc, határon túli és hazai fiatal zenész szakmailag intenzív, mégis baráti, családias környezetben tölthet el négy napot, ahol egyedülálló lehetőség nyílik hangszeres tudásuk továbbfejlesztésére.

Neves vendég előadók listája színesíti a rendezvény névsorát. Tomer Maschkowski, a Deutsches Symphonie-Orchester Berlin tagja, Fabrice Millisher, a Hochschule für Musik Freiburg professzora, Gyivicsán György, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, illetve a házigazda, SzegEd TRombone ENsemble tagjai adnak kurzusokat illetve zenélnek is majd.

Az esemény hallgatói részt vesznek egyéni órákon, közös kamarazenélésen, illetve különböző előadók szakmai prezentációját hallhatják és koncerteken bizonyíthatják megszerzett tudásukat.
Alkalom nyílik a nagyközönség számára is betekintést nyerni a műhelymunkába, hiszen napi jegy vásárlásával bárki beülhet a kora reggeltől egészen estig tartó foglalkozásokra és koncertekre.

A fesztivál nyitányaként július 7-én 19.00-kor a SzegEd TRombone ENsemble kvartettje ad koncertet a Ferencsik János Zeneiskola dísztermében. Másnap ugyanitt a két külföldi vendégművész, Tomer Maschkowski és Fabrice Millisher mellett Gyivicsán György és Czirok Zoltán is színpadra állnak egy exkluzív szólókoncert erejéig.

A fesztivál résztvevői a harmadik napon, július 9-én 18.00-kor egy Flashmob keretén belül mutatják meg tudásukat a Tagore sétányon, érdemes lesz arra járni. Az esemény zárásaként, július 10-én fellép mindkét külföldi vendégelőadó, a SzegEd TRombone ENsemble, végül összeáll a kurzus összes résztvevője egy hatalmas örömzenélésre, ahol a színpadon egyidejűleg közel 40 harsonás lesz látható, hallható. A hangverseny helyszíne a szabadtéri színpad, kezdés este 7 órakor, a belépés ingyenes.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
Június 9
  • 09

    Jazzköltészet

    18:00 -20:00
    2023.06.09
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gyukics Gáborral és Grencsó Istvánnal.

    Éles Gábor Trió

    21:00 -23:00
    2023.06.09
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Jazz koncert.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004