2022 I 06 I 30
A június 20-tól augusztus 31-ig nyitva tartó Széchenyi strand a nyugati városrész legnagyobb természetes fürdőhelye. Bár a strand elsősorban a főszezonban várja a turistákat, a fürdőhely mellett található kemping minden évben április végétől szeptember végéig tart nyitva, az átjárás pedig a strand és a kemping között akadálytalan, vagyis a főszezonon kívüli időszakban is igénybe vehetik a látogatók a strand egyre színvonalasabb szolgáltatásait, melyek az utóbbi évek folyamatos fejlesztéseinek eredménye. Az elmúlt években ugyanis pályázati segítséggel számos beruházás történt a területen, olyanok, amelyek még vonzóbbá tették a város nyugati végében található strandot.
A strand területén felújították a zöld felületet és új utakat alakítottak ki. Három napkollektoros zuhanyzó épült, elvégezték a vízicsúszda felújítását, amely bővült is egy családi csúszdarésszel, új vízlejárókat telepítettek, felújították a parti sétányt, elvégezték a mederhomokozást is. Családbarát öltözőt építettek, napelemes világítással, homokos sportpályával fejlődött a strand. Új napozóstégek épültek, akadálymentes vízbeemelővel és egy vizesblokk teljes felújítása is megtörtént a családbarát szempontokat figyelembe véve, családi mosdó és baba-mama szoba kialakítással.
A strand további fejlesztése ezúttal sem maradt el, erre azért volt szükség, mert a város nyugati irányban terjeszkedik, az itt nyaraló vendégek ezt a strandot használják. A strandhoz közel halad el a balatoni kerékpárút, valamint a közeli ingyenes parkolási lehetőség miatt is sokan keresik fel.
A strandon már most is elérhető szolgáltatások, pl. mini-lídó, csúszdák, bérelhető vízi sporteszközök, wakeboard pálya, napozó stégek komplex élményszerzést kínálnak a fürdőző vendégek számára. Ezt a kínálatot szélesítették most egy új, családi játszótér építésével. A játszótér elsődlegesen a 2-12 éves korosztály számára készült, interaktív elemekkel, integrált, akadálymentes eszközökkel. A 244 négyzetméteres játszótér a vízpart közelsége miatt hajós témára épült, központi eleme egy akadálymentes hajó játszóvár, melynek alsó paneljei kerekesszékkel is megközelíthetők, ezen túlmenően mászófal, kötélmászóka, csúszdák és mászó felületek lettek kialakítva. Az új játszótér a fürdőzési időszakon kívül is, vagy rossz idő esetén is használható, így hozzájárul ahhoz, hogy a strand területét a főszezonon kívül is használja a közönség.
A strand működéséhez kötelező vízi mentést évek óta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata biztosítja, a szakemberek ajánlására alapján a strand biztonságos üzemeltetéséhez kapcsolódó eszközök beszerzését is megvalósították. Forgalomba állt egy mentő katamarán. A korszerű, balatoni körülmények között jól bevált, evezős mentő katamarán a hagyományos csónakokhoz képest megkönnyíti a bajba jutottak mentését, kiemelését, valamint egy automata defibrillátorral a szakemberek gyors, szakszerű újraélesztést tudnak végrehajtani a főszezonon kívüli időszakban is.
A Bejárható Magyarország Programhoz történő kapcsolódás érdekében, most egy a kerékpárosokat kiszolgáló fejlesztést is megvalósítottak, egy kerékpáros szervízoszlop telepítésével. Ez állványként használható, és a kerékpárok javításakor használatos szerszámokat tartalmaz.
Balatonfüreden a Széchenyi strand igazi kikapcsolódást jelent a vendégeknek, ahol minden korosztály megtalálja számításait. Az Európai Uniós támogatás keretén belül 30 millió Ft összegű fejlesztéssel folytatódott a Kisfaludy Strandfejlesztési Konstrukció.
A Széchenyi Strandról további információkat a https://www.balatontourist.hu/hu/balatoni-kempingek-szallashelyek/fured oldalon lehet találni.
A projekt száma: STR-2021-111
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben