A Covid járvány miatt utoljára 2019-ben rendezték meg az Európai Virágos Városok és Falvak versenyét, így az idei kiírásra rekordszámú nevezés érkezett.
Az ír Christy Boylan tájépítész vezetésével hattagú nemzetközi zsűri járta végig a nevező településeket. Orfűn a természeti környezet megőrzését és a fenntartható, minőségi turizmus eredményeit, a falu léptékét jóval meghaladó ökocentrum kialakítását méltatta a zsűri. Veresegyházon a kortárs építészet a helyi városképbe épülésére, valamint a fenntartható energiagazdálkodás, a saját tulajdonú termálvízre alapozott energiaellátás jelentőségére hívta fel a figyelmet a szakmai testület, míg Székesfehérváron a Sóstó Természetvédelmi terület került a figyelem középpontjába, amely egy a kortárs kertépítészeti eszközökkel kialakított magas színvonalú bemutatóhely. A történelmi belváros egyedülálló építészeti öröksége és felújított szabadterei szintén elnyerték a szakemberek tetszését.
A magyar települések mellett az alábbiak kaptak elismerést: Ausztria (Bad Sauerbrunn), Belgium (Diksmuide), Csehország (Dobrochov), Németország (Bollstedt), Írország (Keadue, Dalkey). Részletek itt.
- Képgaléria – Photo gallery-Parade/Opening Ceremony
Az Anna Grand Hotel dísztermében tartott eredményhirdetésen hat ország, 250 képviselőjét várták a szervezők.
A Balatonfüredre érkező delegációk számos programon vettek részt, meglátogatták a város több kulturális intézményét, de sétát tettek a Koloska-völgyben illetve a Vadasparkban is. Részt vettek a látványos reformkori felvonuláson, a Vitorlás téren pedig külön pavilonokban mutatkoztak be.
47 éve indult útjára az Entente Florale Europe környezetvédelmi verseny. A kezdetek óta sokat változott a világ, ez a verseny újragondolását és korszerűsítését eredményezte. Már nem a közterek szépítésén van a hangsúly, hanem inkább a közösségek élhetőségén, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodáson és az egészségfejlesztésen. A progresszív, 21. századi verseny immár új megjelenést és hangulatot igényel – hangzott el az ünnepségen.
- Képgaléria – Photo gallery/Awards Ceremony
Az Európai Virágos Városok és Falvak versenye (Entente Florale Europe) Európa legnagyobb múltra visszatekintő versenye. A kezdetek Franciaországba nyúlnak vissza, ahol 1959-ben rendezték meg az első olyan megmérettetést, amelyen a települések környezetük szépségét mérték össze. A verseny hamar népszerű lett, az angolok is úgy gondolták érdemes csatlakozniuk a kezdeményezéshez. A Royal Horticultural Society, a Királyi Virágtermesztő Társaság, hamarosan elkezdte virágba borítani az Egyesült Királyságot. 1975-ben elérkezett a pillanat, hogy a két ország a virágok jegyében versenyre hívja ki egymást. A verseny az Entente Florale Europe nevet kapta, az egykori Entente Cordiale emlékére. Ez a szövetség azonban erősebbnek és hosszabb életűnek bizonyult történelmi elődjénél.
Ma már 9 ország vesz részt benne (Ausztria, Belgium, Csehország, Hollandia, Írország, Magyarország, Németország, Olaszország, Szlovénia) és már túllépett az első évek pusztán a virágokra szorítkozó szempontjain. A tét a fenntartható fejlődés, a természetes táj megőrzése, a racionális vízgazdálkodás, a korszerű hulladékfeldolgozás, az épített és természeti örökség megőrzése, gyarapítása, de legfőképp olyan kulturált, virágokkal, zöld növényekkel díszített tiszta környezet megteremtése, amely a települést az eljövendő generációk számára is széppé és élhetővé teszi.
Magyarország a turisztikai szakma kezdeményezésére 1990-től a Közép-Kelet Európai térségből elsőként csatlakozott az európai versenyhez és egyben a régió legsikeresebben szereplő országa. Az elmúlt több, mint két évtizedben a magyar települések tíz arany (Balatonfüred, Siófok, Géderlak, Kaposvár, Lipót, Nagyatád, Eger, Gyula, Balatongyörök, Tihany, Veszprém), huszonkilenc ezüst, tíz bronz és tíz Európa-díjat nyertek.







igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben
szintén nagyon fáradt füredi
2025.12.10.
Egyetértek rezignált füredivel, sőt. Én egyébként Judithoz képest pont fordítva érzem, évtizedek óta és évről évre egyre inkább: pont, hogy…
Bővebben