Oldal kiválasztása

Egymilliárdos támogatást kapott a város

Szerző: | 2022-11-05.

Egymilliárd forint támogatást kapott a város az Élhető település pályázat keretében. A forrásnak köszönhetően több fontos fejlesztés valósulhat meg, egyebek mellett a Közösségi Ház külső-belső felújítása.

Az elnyert pályázati támogatás révén megvalósulhat a település egyik régóta tervezett beruházása, a Közösségi Ház külső-belső felújítása. A Közösségi Ház energetikai korszerűsítésére már korábban 239 millió forint támogatást nyert a város, a mostani forrással együtt viszont elkezdődhet az épület teljes felújítása. Egy modern, a kor igényeit kielégítő intézmény áll majd a lakosság szolgálatába.

A pályázati támogatás lehetővé teszi a Közösségi Ház környezetének rendezését illetve az épület előtti körforgalom kialakítását is. Az egymilliárdos fejlesztési pénz fedezi továbbá a Köztársaság úti lakótelep zöld területeinek fejlesztését, a tamáshegyi Felső-Muskátli utca problémás csapadékvíz elvezetésének megoldását valamint az Itatóköz környezetének rendezését, a légvezeték hálózat kiváltását.

Hamarosan elkezdődhetnek a tervezési munkák – tudtuk meg Bóka István polgármestertől, aki bízik benne, hogy a források fedezik majd a felsorolt fejlesztések teljes költségét.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
március 27 - április 02
  • 27

    Balatoni mérnöki estek

    16:30 -18:00
    2023.03.27
    Balatonfüred, Fürdő utca 17.
    Balatonfüred, Fürdő utca 17.

    Önvezető járművek.

  • 28
    Nincsenek események
  • 29

    Velünk élő kiválóságok

    17:30 -19:00
    2023.03.29
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Vendég: Pósfai Mihály.

  • 30

    Parker Jazz Club

    19:00 -21:00
    2023.03.30
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Juhász Gábor Trió koncertje.

  • 31

    Hamvas Napok

    11:00 -20:00
    2023.03.31-2023.04.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Irodalom, filozófia Hamvas Béla jegyében.

  • 01

    LUA Wedding Days

    10:00 -18:00
    2023.04.01-2023.04.02
    Balatonfüred, Anna sétány
    Balatonfüred, Anna sétány

    Esküvői napok.

    Pirkadat Parti

    10:00 -18:00
    2023.04.01
    Balatonfüred, Anna sétány
    Balatonfüred, Anna sétány

    Tavaszi vásár és családi nap.

  • 02
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004