Oldal kiválasztása

Nyelvünk a gondolkodásunk alapja

Szerző: | 2022-11-11.

Több mint száz diák szavalta együtt Babits Mihály A lírikus epilógja című költeményét az egykori kőszínház oszlopainál. A nyelvünk a gondolkodásunk alapja – mondta Bonczidai Éva, a Magyar Kultúra főszerkesztője. Programsorozattal ünnepli a város a Magyar Nyelv Napját.

A balatonfüredi tanulók Bék Timur költővel együtt szavalták Babits versét a Kiserdőben, illetve velük egy időben több mint ezer diák Füred kulturális partnervárosaiban, Baján, Debrecenben, Gyulán, Kecskeméten, Komáromban, Győrben és Szolnokon.

– A nyelv a gondolkodásunk alapja. A magyar nyelv képisége miatt ráadásul egy sajátos gondolkodást tesz lehetővé. Mégsem tudunk mindent szavakkal kifejezni, vannak érzések, amelyekre nincsenek fogalmaink, ilyenkor a művészet, például a zene segít közvetíteni a szavakkal ki nem fejezhető érzéseket – mondta köszöntőjében Bonczidai Éva, a Magyar Kultúra folyóirat főszerkesztője, aki arra kérte a diákokat, hogy függetlenül attól, milyen pályát választanak, időről időre csodálkozzanak rá a magyar nyelvre.

  • Balatonfüred-Kiserdő Képgaléria

A Magyar Nyelv Hete programsorozat folytatódik.Még pénteken este hat órakor Lukács Sándor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész irodalmi estjét rendezik meg a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban. Másnap az Eleven Költők Társasága koncertezik a Kisfaludy Galériában. Vasárnap pedig Mikszáth Kálmán, a magyar nyelv művésze címmel tart előadást Praznovszky Mihály, irodalomtörténész, a nagy regényíró életművének tudora.

  • Kulturális partnervárosok – Képgaléria

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

200. Anna-bál

2025-07-26. 18.00 Anna Grand Hotel

Bál a hagyományok jegyében.

XIII. Anna-fesztivál

2025-07-21-27. Gyógy tér, Kisfaludy színpad

Szívhalászat, operaestek, prímásgála.

Füred Art Week

2025-07-18-20. Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti vásár.

Rezonancia

2025-07-18. 18.30 Vaszary kert

Beszélgetés Nádler István tárlata apropóján.

Hírek, Agora

Hírek

Túrák szünidőben

Július 7-től egy hónapon keresztül túratábort szerveznek 6-14 éves diákoknak.

fü-fü-füredi

2025.06.17.

A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…

füredi társaság

2025.06.16.

Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…

Árokszőlő út közvilágítás

2025.06.12.

Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart