A vészhelyzeti szabályokról szóló kormányrendelet alapján igazgatási szünetet tartanak a Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatalban. December 22. és január 6. között a hivatal nem nyit ki, az ügyfélfogadás szünetel.
Ebben az időszakban az önkormányzatok mellett a minisztériumok, a kormányhivatalok is igazgatási szünetet tartanak és leállnak a bíróságok is.
A fővárosi és megyei kormányhivatalok a kormányzati igazgatási szünet időtartama alatt is kötelesek biztosítani a halaszthatatlan közfeladataik ellátását, illetve a jogszabályokban meghatározott hatásköreik gyakorlása körében szükséges azonnali ügyintézést az alábbi szakterületeken:
– a kijelölt kormányablakok esetében kormányablak és okmányirodai, szociális és gyámügyi,
– családvédelmi,
– áldozatsegítési és pártfogó felügyelői,
– fogyasztóvédelmi,
– élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi,
– növény-egészségügyi,
– népegészségügyi,
– munkavédelmi feladatok
A fenti szakterületeken – a kormányablak és a családvédelmi szolgálat kivételével – Veszprémben lesz biztosított az ügyintézés.
Az igazgatási szünet ideje alatt az ajkai, a pápai és a veszprémi (Mindszenty J. u. 3-5. szám alatti) kormányablak fogadja majd az ügyfeleket. Az ügyfélfogadást valamennyi ügytípus esetében, sorszámhúzással és előzetes időpontfoglalással is egyaránt biztosítják a kijelölt kormányablakok.
A családvédelmi szolgálat igénybevételére – előzetes bejelentkezést követően – szintén az említett járási hivatalokban lesz lehetőség.
Részletes információk a kormányhivatal honlapján.
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben