Az országos területrendezési törvényhez, ezen belül is a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet előírásaihoz kellett igazítani a helyi szabályozást, melynek egyszerre kell megfelelnie az állami jogszabályoknak, az egyedi lakossági igényeknek, és tartalmaznia kell az önkormányzati szándékot is. Az újonnan beépítésre vagy jelentős átépítésre szánt területeken meg kellett határozni a kialakítható legkisebb telekméretet, a beépítési módot, a megengedett legnagyobb beépítettséget, az épületek magasságát valamint a kötelező zöldfelület mértékét. Tulajdonképpen építési munkát végezni a városban csak a helyi építési szabályzat valamint a szabályozási terv előírásainak megfelelően lehet.
A fő szempont az volt, hogy a szabályozás egy élhető település ideáját segítse elő. A felülvizsgálat során csökkentették a városban építhető épületek magasságát, korlátozták a telkek beépíthetőségét is, ugyanakkor növelték a kötelezően kialakítandó zöldterületek nagyságát.
A HÉSZ közel három évig készült a hatóságokkal egyeztetve illetve a lakossági igények és kérések figyelembevételével. 109 egyedi ügyet vizsgáltak meg és bíráltak el, az önkormányzat minden esetben igyekezett a jogszabályok keretein belül pozitívan hozzáállni a kérelmekhez, azonban voltak olyan partnerségi egyeztetések, ahol a kérelmek nem valósulhattak meg.
Összesen harminc hatóságot és önkormányzatot kerestek meg véleményezésre, számos egyeztető tárgyalást folytattak le. A hosszas munka eredményeként a képviselő testület a legutóbbi ülésén megszavazta az új szabályozást.
A munka itt nem áll meg, folytatódik az új igények, fejlesztési elképzelések vizsgálata, hiszen egy dinamikusan fejlődő városnak dinamikusan fejlődő Helyi Építési Szabályzatra van szüksége.
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben