Január 21-én, szombaton az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is megkezdődik az a kulturális évad, melyre Veszprém és a csatlakozott 116 település, köztük Balatonfüred, több éve készül.
A felvezető évek után elérkezett a pillanat, amikor Veszprém a Bakony-Balaton régióval közösen felragyog Európa térképén, mint 2023 Európa Kulturális Fővárosa. Mint minden EKF-város életében, így a Veszprém-Balaton 2023 EKF program számára is különleges szerepe van a címviselés évét elindító megnyitónak. Ez nem csak hivatalossá teszi az EKF-év beköszöntét, hanem egyúttal egy örömünnep is, amelyet az utcákra kivonuló közönség, a kultúrakedvelők, a város és a régió szerelmesei együtt élhetnek meg.
Rendhagyó produkciók a megnyitó napján és hétvégéjén
A január 21-i megnyitó helyszínei a veszprémi belváros egymást érő terei, utcái: a Veszprémi Vár Szentháromság tere, az Óváros tér, a Szabadság tér, a Brusznyai út, a Kossuth utca és a Szent Imre tér közvetlen környezetében helyezkednek el.
Délelőtt 10 órától egészen vasárnap hajnalig Veszprém belvárosában változatos, minden korosztályt megszólító produkciók szórakoztatják majd az érdeklődőket, de lesznek gasztronómiai élmények a food truckoknak köszönhetően és a helytörténet kedvelői a Veszprémi Érsekség jóvoltából vársétákon is részt vehetnek.
A Szent Imre téren elhelyezett színpadon népzene és néptánc, míg a Hangvilla előtti téren, délután 2-től egészen vasárnap hajnalig, bárzongoristák előadások láthatók. A Városháza előtti téren az ének kerül fókuszba: veszprémi és régiós énekkarok dalolnak a közönségnek és a közönséggel. A Papírkutyában egész nap a jazz, a blues és a soul fenegyerekei nyűgözik le a hallgatóságot, az Expresszóban pedig délelőtt 10 órától indul a PomPom Party, egy különleges, családi parti.
Az EKF iroda Kossuth utcai kirakatában a Little Moon produkció tehetséges zenészei zenélnek délután 2-től egészen éjjelig, a Veszprémi Petőfi Színházban pedig az operett, a színház és az irodalom kedvelői találhatják meg a számukra kedves előadást.
20 órától három helyszínen, az Óváros téren, a Kossuth utcán és a Várban elkezdődik az a grandiózus produkció, mely fényes üstökösként bevilágítja majd Veszprém belvárosát. Fényfestés és mapping, zene, tánc, különleges koreográfiák, zenei- és látványelemek szövik át Veszprém belvárosának utcáit, miközben megelevenedik a város történelme, a régió sokszínűsége, értékei és az Európa Kulturális Fővárosa program víziója. Az este felejthetetlen vizuális élményt kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt olyan közreműködők segítségével, mint Bozsik Yvette és társulata, a fénymunkáikról híres Kiégő Izzók csapata vagy ifj. Zsuráfszky Zoltán tánckoreográfus.
A megnyitóünnepen a három veszprémi helyszín bármelyikét választhatjuk, az élmény nem marad el és nem maradunk le egy pillanatról sem: a vetítések elhozzák a többi helyszín eseményeit is.
After-party – éjszakába nyúló helyi események
A látványos show után kilenc órától városszerte folytatódik az este: a lenyűgöző utcaszínházi dob show-val, a Spark!-al a Kossuth utcában és a forgatag bármelyik pontján lehet majd találkozni; a Posta előtti téren pedig NECC PARTY kezdődik 21 órától. Este 10 órától az Óváros téren a méltán híres bécsi Kruder & Dorfmeister DJ-duó produkcióját az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címet viselő másik két várost képviselő temesvári és elefszínai DJ-k műsora egészíti ki.
Az ünneplés egész hétvégén át tart
Vasárnap már reggel 9-től várják az Óváros téri piacon a helyi termékek iránt érdeklődőket, a helyi, valamint a Bakony–Balaton régió termelői, gazdái, de lesznek városi és várbeli séták is.
Január 22-én Veszprém a magyar kultúra napját és a Himnusz születésének 200. évfordulóját ünnepli. A Nagy Himnusz sztori elnevezésű zenés irodalmi eseményen Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész beszélgetnek a műről, miközben a Mendelssohn Kamarazenekar zenél.
A Himnusz 200. születésnapján Együtt szaval Veszprém: a Veszprémi Petőfi Színház vasárnap este 7-re a színházkertbe várja a térség lakosait, hogy a fáklyákkal világított téren, együtt szavalják el a Himnuszt.
A Forte Társulat Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján A helység kalapácsa című eposzparódia kortárs zenei és színházi ősbemutatójára készül. Az előadás a Hangvilla nagytermében este 8-kor kezdődik.
Litván művészek koncertjeivel, fotókiállításával és filmvetítéssel indul az Interurbán is: ebben az évben Veszprémbe látogat a világ csaknem 30 városa Kaunastól (Európa Kulturális Fővárosa 2022) egészen Bad Ischl-ig (Európa Kulturális Fővárosa 2024).
A rendezvény nyitányához kapcsolódva Balatonfüreden Bak Imre életmű kiállítása nyílik meg a Vaszary Galériában január 22-én, 16 órakor.
A megnyitó ünnepség részletes programja itt.
A megnyitó ünnepség idején a közlekedési vállalatok, a menetrend szerinti járataikon kívül – mentesítő illetve éjszakai járatokat biztosítanak. Részletek itt.
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben
soha többet vonat!!!
2024.09.25.
Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…
Bővebben