Oldal kiválasztása

Megnyílt a Kékszalag PORT

Szerző: | 2023-01-24.

3,5 milliárd forintból elkészült a város új vízi turisztikai létesítménye, a Kékszalag PORT. A Füred kemping szomszédságában található területen 140 férőhelyes kikötő, oktatási és közösségi programoknak otthont adó épület, a versenyeket és a vitorlázókat kiszolgáló infrastruktúra, hangár, kikötőmesteri iroda, továbbá kajak-kenu tárolók kaptak helyet. A létesítményt tavasztól már birtokba is vehetik a látogatók.

A beruházás célja az volt, hogy minél több embert megismertessenek a vízi sportolási eszközökkel, hogy minél többen hozzáférjenek ezekhez a lehetőségekhez. A szabadidősport mellett az utánpótlás- és versenysportot is szolgálja a fejlesztés.
A megnyitóünnepségen Schmidt Gábor a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke elmondta: az elkészült beruházás több szempontból is fontos, egyrészt új turisztikai attrakció az idelátogatóknak másrészt lehetőséget biztosít arra, hogy minél többen megismerhessék a vízisportokat, eltölthessék sportolással a szabadidejüket.

– A magyar vitorlás szövetség az eddigi támogatásának a dupláját kapta meg idén, soha nem volt ekkora büdzsé. Ebből is látszik, hogy a kormány szándéka is az, hogy a kitűzött programjainkat, az élsporttól kezdve a szabadidős tevékenységekig, támogassa – fogalmazott Schmidt Gábor.

Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke mérföldkőnek nevezte a füredi megállópontot, amely számos hazai és nemzetközi versenynek adhat otthont, illetve az élsportolók felkészülését is segíti.

– Ez egy komplex, stratégiai fejlesztés, amely több szinten is segíti majd a város gazdaságát. Jelentős a turisztikai értéke, munkahelyeket teremt és jövedelmet generál, de a városrehabilitációban is fontos szerepe van – vélekedett Bóka István Balatonfüred polgármestere.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a kikötő és a hozzá kapcsolódó épületek tovább növelik Balatonfüred turisztikai vonzerejét. – Ez a komplexum nem csak a sportolóké, ide bárki bejöhet, fontos, hogy minél többen használják a rendelkezésre álló infrastruktúrát – hangsúlyozta.

Holczhauser András, a Kékszalag PORT-ot üzemeltető Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központ ügyvezetője a beruházást ismertetve elmondta: a 140 férőhelyes kikötő mellett a kikötőépület emeletén oktatási és közösségi programoknak otthont adó klubtermet, irodákat, négy pihenőszobát, valamint vizesblokkokat alakítottak ki, a teraszon pedig várhatóan tavasztól büfé is üzemel majd. A földszinten a versenyeket és a vitorlázókat kiszolgáló infrastruktúra, hangár, raktárak, műhelyek és kikötőmesteri iroda, továbbá kajak-kenu tároló kapott helyet.

A Balatonfüredi Megállópontnak a város önkormányzata biztosított helyet a kemping területén. A beruházások két projekt – egyenként 1,940 és 1,398 milliárd forint- keretében valósultak meg. A fejlesztés legfőbb eleme a 140 férőhelyes kikötő és az azt kiszolgáló parti infrastruktúra, a Kékszalag-sétány, emellett kialakítottak Keszthelyen egy kajak-kenu megállópontot és vízi sporteszközöket is beszereztek.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Diótörő

2024-12-22. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Igazgatási szünet

December 23. – január 2. között szünetek az önkormányzati hivatalban az ügyfélfogadás.

Fenyőfák elszállítása

2025-ben is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Krónikás

2024.12.13.

Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!

éljen a REALISTA pesszimizmus

2024.12.04.

Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…

kekec

2024.11.28.

Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Je
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Bahart