A konferencia- és rendezvényközpont, a nyílt, uniós közbeszerzési eljárás alapján a Paralelbau Kft. és a Szabadics Zrt. kivitelezésében épül. Az építkezés három forrásból valósul meg, az Uniótól 3 milliárd forint támogatást kapott a város, a többi költséget hazai pályázatokon nyert támogatások fedezik.
Az önkormányzati tulajdonban lévő közel két hektáros területen egy kétszintes, ötezer négyzetméteres komplexum épül, melynek főbejárata a Huray utcáról nyílik majd. A 600 férőhelyes díszteremmel rendelkező konferencia központ alatt egy 290 parkolóhelyes mélygarázst alakítottak ki. A területen parkosítanak, igényes díszburkolatokat helyeznek el.
- Galéria – Építkezés és látványtervek
A földszint alapterülete több mint háromezer négyzetméter, itt lesz az előcsarnok és a hozzá flexibilisen kapcsolódó 380 négyzetméteres kiállítóterület, a két helyiség összenyitható, így nagyobb rendezvények lebonyolítására is alkalmas lesz. A kiállítótérből még két 60, illetve 110 fő befogadására alkalmas terem nyílik, ezek szintén összenyithatók. A központ emeletén négy, mobil falakkal egymástól leválasztható, szekcióterem kap helyet. Az emeleten lesz a megfelelő akusztikával kialakított színházterem is, karzattal és süllyesztett zenekari árokkal.
A különböző rendezvények zavartalan lebonyolítását szolgálják az előcsarnok két oldalán elhelyezkedő vizesblokkok, ruhatárak, a Huray utcai oldalra tervezett büfé és jegypénztár, amelyek kívülről a gyalogos sétány felől is megközelíthetők lesznek.
A Füred TV videója:
fü-fü-füredi
2025.06.17.
A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…
Bővebben
füredi társaság
2025.06.16.
Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…
Bővebben
Árokszőlő út közvilágítás
2025.06.12.
Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.
Bővebben