Oldal kiválasztása

A nyáron átadják az új konferencia-központot

Szerző: | 2023-02-22.

Júliusra elkészül az új konferencia- és rendezvényközpont. A turisztikai és gazdasági szempontból is jelentős beruházás 6,3 milliárd forintból valósul meg az egykori Huray utcai piac helyén. A munkálatok javában zajlanak.

A konferencia- és rendezvényközpont, a nyílt, uniós közbeszerzési eljárás alapján a Paralelbau Kft. és a Szabadics Zrt. kivitelezésében épül. Az építkezés három forrásból valósul meg, az Uniótól 3 milliárd forint támogatást kapott a város, a többi költséget hazai pályázatokon nyert támogatások fedezik.

Az önkormányzati tulajdonban lévő közel két hektáros területen egy kétszintes, ötezer négyzetméteres komplexum épül, melynek főbejárata a Huray utcáról nyílik majd. A 600 férőhelyes díszteremmel rendelkező konferencia központ alatt egy 290 parkolóhelyes mélygarázst alakítottak ki. A területen parkosítanak, igényes díszburkolatokat helyeznek el.

  • Galéria – Építkezés és látványtervek

A földszint alapterülete több mint háromezer négyzetméter, itt lesz az előcsarnok és a hozzá flexibilisen kapcsolódó 380 négyzetméteres kiállítóterület, a két helyiség összenyitható, így nagyobb rendezvények lebonyolítására is alkalmas lesz. A kiállítótérből még két 60, illetve 110 fő befogadására alkalmas terem nyílik, ezek szintén összenyithatók. A központ emeletén négy, mobil falakkal egymástól leválasztható, szekcióterem kap helyet. Az emeleten lesz a megfelelő akusztikával kialakított színházterem is, karzattal és süllyesztett zenekari árokkal.

A különböző rendezvények zavartalan lebonyolítását szolgálják az előcsarnok két oldalán elhelyezkedő vizesblokkok, ruhatárak, a Huray utcai oldalra tervezett büfé és jegypénztár, amelyek kívülről a gyalogos sétány felől is megközelíthetők lesznek.

A Füred TV videója:

 

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart