Az új szekció 120 olimpiai és világbajnoki aranyérmes zsidó származású sportoló, edző, sportvezető, és más, sporttal foglalkozó kiválóság életét és eredményeit mutatja be, akiket, vagy felmenőiket, megsemmisítésre ítélt a politikai antiszemitizmus. Polgár Judit, Székely Éva, Keleti Ágnes, Hajós Alfréd – csak néhány név a most nyíló kiállításból.
– Ez a tárlat nagyszerű módja annak, hogy bemutassuk a zsidóság hosszú történetét. A magyar zsidó sportolók az 1964-es tokiói játékokig 48 aranyérmet nyertek, kétszer annyit, mint az amerikai zsidók. Rendkívüli sportolók életét ismerhetjük meg az új gyűjtemény által, külön kiemelném Keleti Ágnest, aki több világbajnoki- és Európa-bajnoki cím mellett tíz olimpiai érmet szerzett, köztük öt aranyat. Nőként, zsidóként, sportolóként egy igazi példa és legenda ő – fogalmazott Yacov Hadas-Handelsman, Izrael Állam magyarországi nagykövete a kiállítás megnyitóján.
Palkovics László, a Széchenyi István Egyetem kuratóriumának elnöke az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) korábbi minisztere az eseményen hangsúlyozta: az ITM 2021-ben és 2022-ben összesen 60 millió forinttal támogatta a művészek és a most nyíló sport kiállítás tartalomfejlesztését.
– Nagy érték ez a digitális tudás tár, fontos a támogatása. Szeretnénk, ha a kiállítás egy része Győrben a Széchenyi egyetemhez tartozó egykori zsinagógájában is látható lenne – jelentette be Palkovics László.
- Képgaléria
-
Az új szekció 120 zsidó származású kimagasló eredményeket elért sportolót mutat be
-
-
Trine Skymoen, Norvégia magyarországi nagykövete Szeszler Annával beszélget
-
-
-
Sportolók költöztek a Zsidó Kiválóságok Házába
-
Yacov Hadas-Handelsman, Izrael Állam magyarországi nagykövete és Palkovics László
-
-
Bóka István, Balatonfüred polgármestere hangsúlyozta, hogy a kultúra és a sport az a két terület, amiért igazán érdemes élni, ezek mozgatják meg leginkább az emberek szívét, nem véletlen, hogy a város kiemelten kezeli a kulturális és sportfejlesztéseket.
– Sok mindent átgondol az ember, ha végignézi ezt a kiállítást. Az a feladatunk, hogy minél szélesebb réteghez eljuttassuk ezt a tárlatot, jöjjenek az iskolások, a fiatalok, minél többen lássák, ismerjék meg ezeket a sportolókat – mondta Bóka István a megnyitón, amelyen jelen volt Trine Skymoen, Norvégia magyarországi nagykövete is.
Az eseményen Dénes Gábor filmrendező mutatta be a kiállítást hangsúlyozva: ha győz a gonosz, a kirekesztés a zsidósággal szemben, akkor abból, amit itt látható, semmi nem valósult volna meg.
– Ez egy konszenzusos hely. Jó lenne, ha ez a konszenzus minél több helyi, országos és nemzetközi szintéren elszaporodna – e szavakkal zárta a hivatalos megnyitót Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza Alapítvány elnöke.
Az önkormányzat saját és a Norvég Alap pályázati forrásából újította fel és látta el új funkciókkal az egykori zsinagógát. 2018-ban nyílt meg a kiállítóhelyként és közösségi térként működő intézmény az „Einsteintől napjainkig – Zsidók és csúcstechnika” című kiállítással együtt. Az új fejlesztés révén, mostantól összesen 400 zsidó származású kiválóság életét és munkásságát lehet megnézni korszerű digitális eszközök segítségével a kiállításon, amely egész évben keddtől vasárnapig 10-18 óra között látogatható.
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben