Oldal kiválasztása

Diákok kaptak ízelítőt a vitorlázásból

Szerző: | 2023-03-10.

Több mint száz, elsősorban a Balaton-környéki települések általános iskoláiban és gimnáziumaiban tanuló fiatal ismerkedhetett meg a vitorlázással Balatonfüreden. Az eseményen részt vett Berecz Zsombor a sportág legsikeresebb magyar versenyzője, aki Európa- és világbajnoki címei mellét 2021-ben ezüstérmet szerzett a tokiói olimpián.

Az Európai Unió Erasmus+ alapjának támogatása révén tíz ország száz-száz gyermekét hívták meg egy angol nyelven tartott online sportág-népszerűsítő rendezvényre. A programban résztvevő magyar szervezők – a Túravitorlás Sportklub, a Magyar Vitorlás Akadémia valamint a Balaton legújabb kikötője, a Kékszalag PORT – úgy döntöttek, hogy közvetlenül a vízparton nyújtják az első élményeket a 12-16 év közöti fiúknak és lányoknak.

– Nagyon fontos, hogy minél több gyermek ismerkedhessen meg ezzel a gyönyörű sportággal, akikkel reményeim szerint akár versenyzőként, akár szabadidős vitorlázóként találkozhatunk a tavon. Az Erasmus+ program célja az, hogy még szélesebbre nyissa a vitorlázó közösséget és elérhetővé tegye azon fiatalok számára is, akik még esetleg nem ismerik a sportágunkat -fogalmazott Náray Vilmos a program szervezője, a Túravitorlás Sportklub elnöke.

A gyerekek a zoom-konferencia előtt Berecz Zsomborral szelfizhettek, közelről is megcsodálhatták olimpiai érmét, a beszélgetés után pedig megismerhették a több mint száz hajót befogadó vitorlás kikötőt, szakavatott vezetők segítségével feljuthattak két nagy vitorlás fedélzetére és megtanulhatták, miként kell szakszerűen használni egy mentőmellényt, vagy éppen csomót kötni. A bátrabbak egy vitorlás szimulátoron gyakorolhatták egy kishajó kormányzásának rejtelmeit is, és megtekinthették a Kékszalag PORT-ban lévő vitorlás sporttörténeti kiállítást is.

– A Kékszalag PORT nem csupán egy hajóparkoló, hanem egy megállópont és szabadidőközpont, melynek célja, hogy minél többekkel megismertethesse a vízen járás örömét. Jó volt látni, ahogy benépesül a kikötő területe a vitorlázás iránt érdeklődő fiatalokkal, reméljük, hogy még sok ilyen kezdeményezésben lehetünk partnerek – mondta Holczhauser András a Kékszalag PORT vezetője.

Mindez csupán első felvonása annak az Európai Álom Kupa elnevezésű Erasmus+ programnak, amelynek elsődleges célja, hogy a Covid utáni időszakban ismét népszerűsítse a fiatalok között a mozgást, a sportolást – jelen esetben a vitorlás sportág ismertetésén keresztül. Tíz ország iskolásai – köztük holland, német, belga, olasz, bolgár és magyar fiatalok – hallgathatták meg Berecz Zsombor előadását arról, hogy milyen kihívásokkal néz szembe egy élsportoló, és milyen munka rejlik a siker mögött. Ugyancsak erről beszélt az ezer fős hallgatóság számára tartott online konferencián Odine van Aanholt világbajnok holland vitorlázónő, Conrad Colman új-zélandi földkörüli vitorlázó (aki nem mellesleg Fa Nándor társa volt egy kétszemélyes földkerülő vitorlásversenyen 2016-ban), és Seth Godin amerikai bestseller író.

A projekt további állomása egy vitorlázó nyílt nap lesz, amikor az iskolások már a vízen is megtapasztalhatják a sportág szépségeit, illetve egy két hetes edzőtábor és verseny a Garda-tavon, amelyen a tíz résztvevő ország gyakorlott fiatal vitorlázóinak nyílik majd lehetősége egy gyors, modern, víz felett hordszárnyakon száguldó vitorlás kipróbálására.

Fotók: Náray Vilmos

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vox Harmonia

2025-11-22. 16.00 Piros templom

Kórus koncert.

Duma Swing 3.

2025-11-14. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Jazz-up comedy est.

Mozart drámája

2025-11-13. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Berecz Mihály koncertje.

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

antinikotinista

2025.11.07.

Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

Bagóstopp

2025.11.01.

Mindenféle szarkazmus nélkül, tényleg gratulálok a döntéshez! Ennek legalább tényleg van értelme! Még sok ilyet (nem tudok nem a turistastoppra…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart