Oldal kiválasztása

Bejárható Balaton – Turisztikai évadnyitó

Szerző: | 2023-03-22.

Balatonfüreden folytatódnak a turisztikai fejlesztések, időben és tartalmában is bővül a kínálat. Konferencia központ és kiállítótér épül, új partszakaszok járhatók majd be szabadon, erősödik az aktív turizmus repertoárja és több jelentős kulturális esemény közül választhatnak az ideérkező vendégek – hangzott el a helyi turisztikai egyesület évadnyitóján. A rendezvényen átadták az év turisztikai vállalkozója díjat, amelyet a szakmai jelölés illetve a közönségszavazatok alapján Fülöp Júlia idegenvezető vehetett át.

A helyi turisztikai egyesület hagyományos évadnyitó rendezvényén Bóka István polgármester ismertette a várható városi fejlesztéseket, hangsúlyozta: kiemelten fontos a Balaton-part megnyitása, ennek érdekében a város sokat tesz. Egyebek mellett egy hónap múlva átadják az egykori Brázay strand parkosított területét, a szezonon kívül megnyitják a kemping strandját a járókelők előtt. Tervezik a Helkával szembeni volt szövetségi telep megnyitását a jövő nyáron és hasonló a szándék az Esterházy strand melletti nyolcezer négyzetméteres parti területtel is.

– Hamarosan átadjuk a Huray utcában épülő konferencia központot, amely az elő- és utószezonban, jellemzően a hétköznapokon fogadja majd a vendégeket. Számításaink szerint a konferenciaturizmus 3-4 százalékkal hozhat több vendéget a város szállodáinak. A központ jelentős lendületet adhat a város turizmusának – fogalmazott Bóka István, aki hozzátette: a jövő év elejére elkészül a Forrás sport park kialakítása is, ami az aktív- és szabadidősport kedvelőinek nyújt majd számos kikapcsolódási lehetőséget.

Böröcz István, a helyi turisztikai egyesület elnöke értékelte az elmúlt szezont, előadásából kiderült: a 2022-es országos turisztikai bevétel 22 százalékát adta ki a Balaton, a maga 8,8 millió vendégéjszakájával. Az aktív turizmus illetve a négy évszakos tevékenységek a legnépszerűbbek a térségben. Az elnök szerint Balatonfüred élen jár a szolgáltatásokban, minőségi és tartalmas kikapcsolódási lehetőségeket biztosít.
– Az egyesület és a Tourinform iroda hamarosan beköltözik a Huray-villák egyik épületébe – jelentette be az elnök, aki hangsúlyozta: az a cél, hogy több vállalkozó csatlakozzon a jelenleg 121 tagot számláló egyesülethez.

Kositzky Anett, a Balatonfüred Nonprofit Kft. igazgatója ismertette az EKF programmal közös városi kulturális fejlesztéseket. Elhangzott: április 22-én átadják a Blaha utcában helyet kapó Modern Műtárat, júniusban megnyílik az Esterházy-kastély, melyben modern helytörténeti kiállítás és kávézó várja majd a vendégeket, megújul a Vaszary-villa parkja, a Jókai Emlékház és a Kerek templom.

– Az EKF program segítségével három jelentős kiállítás lesz látható idén a Vaszary Galériában, és megújítjuk a Romantikus Reformkor rendezvényünket illetve az Anna Fesztivált. Hangulatos kávéházi cigányzenei koncertek lesznek a városban, a 18 éves füredi lányok pedig szerenádot kapnak majd – mondta a Füredkult igazgatója.

A Vaszary Galériában megtartott évadnyitó eseményen átadták Az év turisztikai vállalkozója Balatonfüreden szakmai díjat is.
A három jelölt közül (Fülöp Júlia-Balaton Guide, Rádóczy Andrea – Hotel Golden Lake Resort, Tóth Tímea – Tigris Reggeliző és Bisztró) végül a közönségszavazatok alapján Fülöp Júlia vehette át az elismerést.

Fülöp Júlia közel harminc éve kíséri idegenvezetőként a Balatonfüredre érkező vendégeket. Elhivatottság és felkészültség jellemzi. Negyven tematikus városnéző sétát vezet, nagy történetgyűjtő, a reformkori anekdoták, a városban megfordult hírességek életének és történeteinek ismerője.
– Nem számítottam a jelölésre, a díj pedig nagyon meglepett. Szeretem a munkám, azért tanítok a mai napig németet, hogy kedvemre végezhessem az idegenvezetést. Igyekszem alkalmazkodni a hallgatósághoz, igyekszem mindig kicsit mást és másként elmondani egy-egy témában. Az embereket a történetek érdeklik, hogy mit csináltak itt a korabeli hírességek, Balatonfüreden van, mit mesélni. A negyven tematikus séta soknak számít, de hát ennyi minden foglalkoztat. Ebben az évben is készülök új megközelítéssel, gasztronómiai városnéző sétákat is tartok majd – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Fülöp Júlia, aki jelenleg grafikus képzésen vesz részt, hogy az idegenvezetéshez szükséges kiadványokat maga tervezhesse meg.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2024 >
Május
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004