Oldal kiválasztása

Válságban van az európai kultúra?

Szerző: | 2023-04-01.

Hamvas Béláról a magyar irodalom kultikus szerzőjéről emlékeztek meg Balatonfüreden. A 24 évvel ezelőtt a Tagore sétányon ültetett fára ezúttal törökül olvasták rá az író Fák című esszéjének egy részletét. Bemutatták a Hamvas esszépályázat írásaiból készült kötetet és elzarándokoltak a Koloska-völgyi ikonikus hársfához.

A hazai irodalom és bölcselet egyik legnagyobb huszadik századi alakjáról, a máig ellentmondásosan megítélt kultikus íróról, Hamvas Béláról Cserép László, a Hamvas Napok szervezője emlékezett meg a Tagore sétányon tartott hagyományos ünnepségen, felidézve a lassan 25 éves múltra visszatekintő rendezvény fontosabb pillanatait.

A szellemóriás hagyatékát ápoló Hamvas Béla Asztaltársaság az Európai kultúra válsága címmel hirdetett esszépályázatot, amelyre ötven mű érkezett, a legjobb írásokat tartalmazó kötetet mutatták be a Hamvas Napok keretében.

– Az volt a cél, hogy ösztönözzük a hazai írótársadalmat az esszéírásra. Voltak félelmeink, van-e létjogosultsága ennek, hiszen ki ír ma esszét? A pályázók inkább tanulmányokat írtak, klasszikus esszé nem érkezett. De a kötetbe szedett írások érdemben foglalkoznak az európai kultúra válságával, különböző megközelítéseket olvashatunk, és vannak művek, amelyek új látószöget hoznak be – fogalmazott Tóbiás Krisztián költő, az esszépályázat zsűrijének tagja, a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban rendezett kötetbemutatón.

Stamler Ábel vallástudós hangsúlyozta: az írásokból számára az derült ki, hogy permanens válság van a nyugati kultúrában. – Kérdés, hogy erre a válságra természetes folyamatként tekintünk, esetleg kataklizmaként? Egy mesterséges állapottal szembesülünk vagy ellenkezőleg egy természetes átalakulás részesei vagyunk? A kötetet elolvasva válaszokat kaphatunk a kérdésekre – mondta Stamler Ábel.

Az esten elhangzott, a Hamvas Béla Asztaltársaság újabb esszépályázatot ír ki.

  • Képgaléria

A program április 1-én, szombaton folytatódik Szarvas József színész vezetésével séta indul a hangulatos Koloska-völgybe, ahhoz az ikonikus hársfához, amely Hamvas Fák című esszéjét ihlette. Majd délután a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban a kortárs versek és a zene találkozásának lehetnek tanúi az érdeklődők. Kálnay Adél és Petőcz András Salvatore Quasimodo díjas költők megzenésített versei hangzanak el.
A verseket maguk a szerzők olvassák fel, Balogh Máté és Horváth Balázs zeneszerzőket pedig Kováts Péter Bartók-Pásztory díjas hegedűművész bírja szóra.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Május 28
  • 28
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004