– Esik az eső, örüljünk neki, legalább telik a Balaton. Ennél jobb hír nem lehet. A balatoni hajózást Széchenyi és Kossuth egyaránt fontosnak tartotta, a magyar történelem progressziójának e két legjelentősebb alakja egyaránt nemzeti ügyként kezelte a Balatont. Tőlük tudjuk azt is, hogy a balatoni települések segítsége nélkül nem lehet eredményt elérni a térségben – mondta a Hajókikötőben tartott megnyitó beszédében Bóka István, Balatonfüred polgármestere.
Lombár Gábor a Balatoni Szövetség Elnöke ehhez kapcsolódva hangsúlyozta: a Balaton nem szétválaszt, hanem összeköt minket, – ezt jelképezi az évente több mint egymillió utast szállító Bahart.
A Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója Veigl Gábor kiemelte: kemény munkával és fejlesztésekkel készültek az idei szezonra. – A cél az, hogy a következő években teljesen megújuljon a hajózási társaság – fogalmazott.
Az ünnepségen Lengyel Róbert Siófok polgármestere és Kontrát Károly országgyűlési képviselő is köszöntötte a hajósokat és az érdeklődőket, majd a hagyományoknak megfelelően a zászlófelvonással hivatalosan is kezdetét vette a 176. balatoni hajózási szezon.
A rossz idő ellenére sokan éltek a lehetőséggel és a Szent Miklós hajóval ingyenes sétakörre indultak a tavon.
- Képgaléria
Nagyszombatot követően – a korábbi évek gyakorlata szerint – tavasszal még csak hétvégeken, ünnepeken és a fő útvonalakon (Fonyód-Badacsony, valamint Siófok-Tihany-Balatonfüred között) közlekednek majd a menetrendi hajók. A nyár közeledtével aztán egyre több hajójárat lesz elérhető.
Elkészültek és szállításra várnak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új kompjai és hajói is. A két új komp és két új katamarán vízrebocsátása és üzempróbája már megtörtént.
Az egész évben közlekedő kompon a személy- és kerékpárszállítás árai nem változtak, az egyéb járművek átviteléért azonban mintegy 15 százalékkal kell majd többet fizetni, mint tavaly.
A Bahart a jövőben fejleszteni kívánja a szántódi és a tihanyi kompállomásokat, de több kikötőjében is jelentős átalakításokat tervez, köztük a balatonfüredi kikötőben is.







Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben