Hiánypótló diagnosztikai központ nyílt

Megnyitotta az Észak-Balatoni régió első, speciális vizsgálatokra is felkészített képalkotó nagydiagnosztikai központját Veszprémben a TritonLife Csoport magánegészségügyi szolgáltató. A 680 négyzetméteres diagnosztikai központ évente húszezer vizsgálat elkészítésére készül, tehermentesítve az állami egészségügyet, és jelentősen csökkentve a térségben a CT, MRI, digitális röntgen és ultrahang vizsgálatok várakozási idejét.

A központ megnyitása fontos mérföldkő a régió életében, hiszen az ide érkező páciensek már nem fogják az állami rendszert terhelni, így ott is csökkenhetnek a várólisták, miközben az ügyfelek gyors eredményhez, így gyorsabb diagnózishoz és időben történő megfelelő kezeléshez juthatnak.

A vármegyében elsőként speciális vizsgálatok is elérhetőek lesznek, köztük a Cardio-CT vizsgálat (szív és a szívkoszorúerek vizsgálata) és az MR artrográfia, amellyel a legapróbb ízületi károsodásokat is ki lehet mutatni. A beültetett fémek, például protézisek, törés rögzítők ellenőrzését is el tudják végezni, amire az egész országban nagyon kevés helyen van lehetőség. A centrum hivatalos megnyitóján Porga Gyula, Veszprém polgármestere kiemelte, hogy a fejlesztés a régióban élők számára választási lehetőséget kínál, elérhető a térség vállalatai számára a dolgozók szűrőprogramjainak lebonyolítására, így hozzájárul a térség versenyképességének növeléséhez.

Haraszti Péter, a TritonLife alapító-vezérigazgatója a nagydiagnosztikai központ megnyitóján elmondta, hogy az új központ része a TritonLife Csoport országos terjeszkedési stratégiájának, a következő időszakban más vármegyékben is megjelenik a csoport a képalkotó diagnosztika területén is. Haraszti Péter kiemelte: a már működő veszprémi TritonLife járóbeteg ellátó rendszerünket kiválóan kiegészíti a most átadott és pácienseink számára is elérhető korszerű veszprémi radiológiai diagnosztikai központ, amivel újabb jelentős lépést tettünk az Észak-Balatoni régió komplex kiszolgálása és ellátása érdekében. A diagnosztikai központ a két hónapos eredményes bevezető időszakot követően immár teljes kapacitással áll a páciensek rendelkezésére. A centrumot a legmodernebb technológiával szerelték fel, fejlesztésére egymilliárd forintot fordított a tulajdonos. A központ 11 szakorvossal és 7 magasan képzett szakdolgozóval működik.

Dr. Fábián Lajos, a TritonLife csoport alapító-elnöke és szakmai stratégiai vezetője arról beszélt, hogy a magán- és az állami egészségügy kooperációja a betegek érdekét szolgálja, hiszen akik igénybe veszik a nagydiagnosztikai központ szolgáltatásait, gyorsan és magas szakmai színvonalú ellátásban részesülnek, hamarabb jutnak diagnózishoz, emellett azoknak is segít, akik ezáltal előrébb tudnak kerülni az állami egészségügy várólistáján. A TritonLife Csoport szakmai vezetője példaként említette, hogy a vármegyében a leggyakoribb MR vizsgálatra átlagosan akár háromnegyed évet is várni kell. Az új központban néhány nap alatt hozzá lehet jutni a gyógyítást nagy mértékben megalapozó diagnózishoz.

Dr. Szántó Tamás Balatonfüreden élő radiológus főorvos, az új centrum szakmai vezetője a megnyitón arról beszélt, hogy a Diagnosztikai Központ lehetőséget ad nem csak az orvosok és a szakdolgozók helyben tartására, de olyan diagnosztikai, sőt terápiás spektrumot is teremt, ami hiánypótló a régióban. A vármegyében elsőként speciális vizsgálatok is elérhetőek lesznek, köztük a Cardio-CT vizsgálat (szív és a szívkoszorúerek vizsgálata, ami rendkívül fontos minimal-invazív vizsgálat a szív érrendszeri eredetű betegségek megelőzése és a halálozás csökkentése érdekében, ami ma az egyik legfontosabb népegészségügyi probléma) és az MR artrográfia, amellyel a legapróbb ízületi károsodásokat is ki lehet mutatni. A beültetett fémek, például protézisek, törés rögzítők ellenőrzését is el tudják végezni, amire az egész országban nagyon kevés helyen van lehetőség.

„Speciális rekonstrukciós számítástechnikai rendszerünk, modern képtároló és leletező rendszerünk segítségével onkológiai, ortopédiai, belgyógyászati, endokrinológiai, urológiai, nőgyógyászati, ízületi és érproblémák is korán felfedezhetőek, akár már a panaszok kialakulása előtt is, tehát a vizsgálatok nemcsak a további hatékony kezelés, hanem a megelőzés szempontjából is nagyon fontosak – fogalmazott dr. Szántó Tamás, aki hozzátette: a leggyakoribbak az ideggyógyászati vizsgálatok, vagy a traumás sérülések vizsgálata, amikor a gerinc és az ízületek problémáit térképezik fel.

 

 

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.