Az önkormányzati ingatlanon épített 2400 négyzetméteres többfunkciós csarnokban egy kézilabda pálya, egy négy blokkból álló játékos öltözői szekció, edzői és játékvezetői helyiségek, orvosi szoba, szertár, kondicionáló terem, vizesblokkok kaptak helyet. A küzdőtér könnyen átalakítható más sportágak, mint például a tenisz űzésére is. A létesítményben a nézők kiszolgálását büfé, recepció is biztosítja, és egy közel négyszáz fősre bővíthető, mobil lelátó.
A projekt 1,9 milliárd forintba került, mintegy 1,6 milliárdot a vállalkozások biztosították társasági adójuk felajánlásaiból, a fennmaradó részt pedig állami támogatás fedezte.
– Ez egy multifunkciós sportcsarnok, ahol elsősorban a kézilabda utánpótlás, a tömegsport és a szabadidősport kap helyet, de minden csapatsportágat szívesen látunk. Balatonfüred a férfi kézilabda utánpótlásban nagyhatalom, példaértékű szakmai munka zajlik, az elmúlt években 12 játékos lett innen válogatott, közülük ketten, Máthé Dominik és Bánhidi Bence világsztár lett. Erre méltán lehetünk büszkék. Azt kívánom, teljen meg élettel a csarnok és ez az egész húszhektáros komplexum – fogalmazott az átadó ünnepségen Bóka István, Balatonfüred polgármestere.
- Fotógaléria
Kontrát Károly a térség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy az új, modern csarnok hozzájárul majd a magyar kézilabda fejlődéséhez, de egyúttal a sportolás népszerűsítéséhez is.
A csarnok része a komplex szabadidőparknak, amely egész évben, az időjárási körülményektől függetlenül lehetőséget nyújt majd az aktív kikapcsolódásra, egészségmegőrzésre. A Forrás Sportparkban fedett és kültéri teniszpályák, egy terepkerékpár élménypálya, 800 méteres rekortán borítású futópálya, műanyag oktató sípálya és hófánk-pálya, görkorcsolyapálya, szabadtéri edzőpark, játszóterek kialakítása valósult meg. A projekthez tartozik a Tündérkert közpark kialakítása is, aminek keretében közel háromszáz őshonos gyümölcsfát telepítenek majd.
füredi átlagnyug(nyög)díjas
2024.10.08.
Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…
Bővebben
Szerettem vonatozni
2024.10.05.
Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…
Bővebben
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben