A Balatonfondo kerékpáros maraton a Giro d’Italia magyarországi Nagy Rajtjának állít emléket. A résztvevők a 2022-es olasz körverseny második szakaszának útvonalából ismert részeken tekerhetnek a Balaton-felvidéken, mindezt az országban egyedülálló módon, teljes útlezárás mellett. Az útlezárásokról részletek itt olvashatók.
– Legyünk őszinték, ha nincs Valter Attila, a Giro hazai Nagy Rajtja nem sikerült volna ilyen fantasztikusan jól. A magyar szurkolók nagy része miatta érkezett a versenyre és követte az eseményeket. A Giro-nak állítunk emléket a versennyel, ebből nem maradhat ki Attila, vele együtt rendezzük meg a szezonindító hétvégét Balatonfüreden – mondta Szilasi László, versenyigazgató.
Az első BalatonFondo országúti maratonon május 1-én, reggel kilenc órakor rajtol el Balatonfüredről, az Aquapark parkolójából. A mezőny kis forgalmú utakon kalandozva a Balaton-felvidék legszebb tájain 140 km-es távot tesz meg. A rendezvény a magyar és külföldi kerékpárosok részére biztosít versenyzési és túrázási lehetőséget, de egyben a kerékpáros sport népszerűsítése is célja, így azokat is várják, akik soha nem indultak még kerékpáros versenyen. Nevezés itt.
Útvonal: Balatonfüred, Aszófő – Balatonfüred – Balatonszőlős – Tótvázsony – Pécsely – Vászoly – Dörgicse – Mencshely – Balatoncsicsó – Monoszló – Kővágóörs – Káptalantóti – Badacsonytomaj – Tapolca – Kapolcs – Taliándörögd – Öcs – Vígánpetend – Nagyvázsony-Barnag, Pécsely – Aszófő- Balatonfüred Lapostelki utca (cél).
PROGRAM:
Április 30. vasárnap
14.00-15.00 Dedikálás és fotózkodás Valter Attilával az Annagora Aquapark Expo területén
18.00-18.30 Ingyenes gyerek verseny díjátadója Valter Attilával
Május 1. hétfő
09.00 A 140 és 60 km-es országúti maratonok rajtja Valter Attilával
13.00 Első versenyző befutója a Lapostelki úton
15.00 Eredményhirdetés, díjátadó (Annagora Aquapark parkoló)
15.15 Tombolasorsolás








Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben
Bagóstopp
2025.11.01.
Mindenféle szarkazmus nélkül, tényleg gratulálok a döntéshez! Ennek legalább tényleg van értelme! Még sok ilyet (nem tudok nem a turistastoppra…
Bővebben
ami sok, az sok!!!
2025.10.25.
Tudna valaki értelmes választ adni, hogy mi folyik már több mint egy éve a Köztársaság lakótelep környékén? Legalább négyszer ásták…
Bővebben