Oldal kiválasztása

Jókai nyomában – Irodalom és gasztronómia

Szerző: | 2023-04-28.

A nagy, klasszikus és egyben szenvedélyes írónak állított ismét emléket a város. Ebben az évben a Petőfi-bicentenárium apropóján, Jókai és a költő barátsága is előtérbe kerül és persze ezúttal is lesz bableves főzőverseny a Koloska völgyben.

– Nagy adomány számunkra, hogy irodalmunk olyan meghatározó nagyságairól emlékezhetünk meg, mint Petőfi, Madách vagy Jókai. Élnünk kell ezzel a lehetőséggel, meg kell őriznünk szellemi hagyatékukat, és egyben napjainkhoz kell igazítanunk Jókai vagy éppen Petőfi helyi kultuszát. Kettejük legendás barátsága, túl az irodalomtörténeti értéken, a két várost, Balatonfüredet és Kiskőröst is összeköti – fogalmazott a Jókai Emlékház udvarán tartott beszédében Domonyi László, Kiskőrös polgármestere. A Petőfi-bicentenárium apropóján idén a költő szülővárosa a díszvendég a Jókai-napokon.

Bóka István Balatonfüred polgármestere ünnepi beszédében kiemelte: részben Jókai Mór személyének köszönhető, hogy Balatonfüred a 19. században szellemi értelemben az ország második fővárosa volt, itt adtak egymásnak találkozót a progresszív értelmiség tagjai, a kultúra meghatározó szereplői.
– Jókainak köszönhetjük a kulturális testvérvárosi kapcsolatainkat is, amely az országban egyedinek számít. Tíz éve építjük ezt a partnerkapcsolatot, amelyet a kultúra szeretete köt össze. Most Petőfi révén Kiskőrös városa a vendégünk – mondta a polgármester.

A hagyományos ceremónián Zalán Tibor, József Attila-díjas, Quasimodo emlékdíjas költő olvasta fel az alkalomra írt Az íjász című versét. Majd a rendezvénysorozat keretében bemutatták a Magyar Kultúra folyóirat Petőfi-számát.

  • Képgaléria

A programok egész hétvégén zajlanak majd. Bemutatják Petőfi és Jókai barátságát feltáró frissen megjelent Jókai-kiskönyvet, Hansági Ágnes irodalomtörténész, Jókai-szakértő közreműködésével, majd Zalán Tibor és Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző közös irodalmi, zenés estjét láthatják az érdeklődők.

Április 29-én, szombaton a Jókai-napok emblematikus gasztronómiai eseménye, a Jókai-bableves főzőverseny lesz a főszereplő. A Koloska-völgyben több tucat csapat áll neki korán reggel a főzésnek, a legízletesebb bableves mellett a zsűri ebben az évben is kiválasztja a legötletesebb csapatnevet. A verseny ideje alatt gyerekprogramok, néptánc- és népzenei bemutatók is lesznek. A völgyet autóval csak a behajtási engedéllyel rendelkezők közelíthetik meg, az érdeklődők rendkívüli helyi járattal, gyalog vagy kerékpárral juthatnak el a helyszínre.

Részletes program itt.

Vasárnap és hétfőn Jókai Múzeumi Majális, – érdemes a város kiállítótereit felkeresni. Az Arácsi Tájházban májusfaállítás lesz a Balatonfüred Néptánc Együttes és a Koloska Néptánc Csoport közreműködésével. A megújult Jókai Mór Emlékházban Praznovszky Mihály irodalomtörténész tart emlékezősétát Petőfi vendégségben Jókainál címmel.

A Vaszary Galériában Bak Imre kiállítása búcsúzik, kurátori tárlatvezetéssel és kerekasztal-beszélgetéssel Földényi F. László esztéta, Fehér Dávid és Rókai Enikő művészettörténészek közreműködésével. A Vaszary Alkotóműhelyben a kiállításhoz kapcsolódó családi alkotófoglalkozást tartanak.

A város új kortárs képzőművészeti kiállítóterében, a Modern Műtárban pedig szintén tárlatvezetés várja az érdeklődőket.

 

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004