Oldal kiválasztása

Veteránok szépségversenye

Szerző: | 2023-05-13.

Ipari remekek, muzeális értékű, az utakról már rég eltűnt gyönyörű vonalvezetésű autók kiállítása és szépségversenye a Tagore sétányon. Hazai és külföldi gyűjtők jóvoltából több mint ötven különleges és egyedi összeszerelésű autót láthattak az érdeklődők az immár nyolcadik Concours d’Elegance rendezvényen. Az 1960-ban gyártott Lincoln Continentál lett a legszebb autó. A közönségnek egy 93 éves Bugatti tetszett a legjobban.

Az esős, hideg idő ellenére is sokan voltak kíváncsiak a Concours idei felhozatalára. Közel ötven veterán autó és húsz motorkerékpár látható a Tagore sétányon, köztük Európában is ritkaságnak számító személy illetve versenyautók. A kedvencünk mégis egy hatvan éves Auto Union kupé műszerfalára felerősített váza volt, amelyben egy csokor gyöngyvirág díszelgett – jelképezve egyúttal a rendezvény hangulatát és szellemiségét.

A háromnapos program egy hagyományosnak mondható Győrből induló kergetőzéssel indult május 12-én, pénteken délután. Szombaton és vasárnap napközben bemutatták az autókat és tulajdonosaikat, a beszélgetéseket Bazsó Gábor Karotta vezette, ami garancia volt a szellemes, érdemi párbeszédre.

  • Képgaléria

Az ötven gyönyörű vagy éppen meghökkentő oldtimer között ebben az évben is volt néhány igazi különlegesség, mint például egy BMW Formula-2-es versenyautó vagy az 1929-ben készült, az Egyesült Államok első sorozatgyártású fronthajtású autója a Cord L-29 Roadster. Felvonult a mai napig modern és futurisztikus Citroën DS, egy Lancia Delta Integrale, a típus 1988 és 1992 között nyolc FIA ralivilágbajnoki címet szerzett, öt gyártói címet és három versenyzői trófeát.

A Füred TV videója a díjkiosztóról.

A méregdrága brit sportkocsik, olasz gyöngyszemek és persze a nagy, klasszikus márkák mellett látható volt a motorkerékpárok Rolls-Royce-a, az 1927-ben gyártott Brought Superior SS100, de itt volt a magyar Pannónia T1 és a hozzá tartozó Duna oldalkocsi 1963-ból is. Az oldalkocsit egyébként csónaknak becézték, nem véletlenül, mert a Dunai Hajógyárban vízibuszok, csónakok, kajakok között készült, mi másból, mint alumíniumból.

A balatonfüredi Concours d’Elegance-on szinte a kezdetek óta egy öttagú zsűri szavazatai alapján osztják ki a díjakat, de a közönség is voksolhatott a számára legszebb veterán autóra.  Az autók bírálatánál elsősorban a szépség, az esztétikai megjelenés a legfontosabb, nem véletlen, hogy a zsűriben a műszaki szakértők mellett művészettörténész és képzőművész is mindig helyet kap.

A Concours d’Elegance története egészen a 17. századi francia arisztokraták világához vezethető vissza, akik a nyári hétvégéken felvonultatták lovas kocsijukat Párizs parkjaiban. A ’20-as, ’30-as évek Magyarországán is közkedvelt eseményeknek számítottak az efféle mustrák, amelyeket először a Margitszigeten, majd a lóversenypályán rendeztek meg. Itt a „legelegánsabb pesti nők és autók” gyűltek össze, a hölgyek a rendezvényre külön ruhakölteményekkel készültek, az urak nemegyszer egyedi, különleges karosszériát rendeltek autójuknak. Időközben a technika ugyan fejlődött, a szándék marad, ezt a hagyományt folytatja a Balatonfüred Concours d’Elegance.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Június 5
  • 05
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004