– Egy elvadult tájat sikerült rendeznünk, és felújítottunk három felhagyott temetőt. Ez egy erős szellemi töltéssel rendelkező hely, egy emlékhely, amely egyben egy elmélyülésre késztető park is. Ez a kegyeleti hely igazi szíve és lelke a városnak, remélem sok-sok diák és közösségek is felkeresik majd a parkot – mondta Bóka István polgármester a helyszínen tartott átadó ünnepségen.
A terület és a temetők rendezése 155 millió forintba került, amelyet hét különböző pályázati forrás biztosított. A 2017-ben kezdődő területrehabilitációhoz a helyi önkormányzat mellett a Balaton Fejlesztési Tanács és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány adott támogatást. A beruházás a felekezetek hozzájárulása nélkül nem valósulhatott volna meg.

Kontrát Károly a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: egy közösségről sok mindent elárul, hogy miként gondol az elődökre, hogyan gondozza az emlékhelyeket. – Balatonfüredhez méltó ez a kegyeleti hely – vélekedett a képviselő.
Olti Ferenc a Zsidó Kiválóságok Háza vezetője kiemelte: jelentős történelmi múltja van a zsidó temetőnek, ahol 1812-ben volt az első temetés.
– 134 sírhely hiányzik a temetőből, a holokauszt áldozatainak sírjai, rájuk csak emléktábla emlékeztet. Az ünnepség alkalmából emlékezzünk rájuk is – fogalmazott.
A Papsoka közel húszezer négyzetméteres korábban teljesen benőtt, elhanyagolt, áthatolhatatlan területét négy ütemben hozták rendbe. Az első ütemben a református temető, majd a katolikus temető, a templomrom körüli terület, végül a temető infrastrukturális fejlesztése történt meg. A Papsokára látogatók számára ívókútat helyeztek el, a gyalogutakat térvilágítás szegélyezi. Az egykori református és katolikus temetőket elegáns kőlépcsők kötik össze, a lépcsőkön felérve megkapó panoráma tárul a látogatók elé.


fü-fü-füredi
2025.06.17.
A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…
Bővebben
füredi társaság
2025.06.16.
Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…
Bővebben
Árokszőlő út közvilágítás
2025.06.12.
Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.
Bővebben