A templomban Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát tartott szentmisét, és megáldotta a templomot. A szertartáson részt vett Nyiredy Maurus atya, a római katolikus templom vezetője is.
– A Kerektemplom egy különleges hely. Gyóntatóként számos élettörténettel találkozom itt, sokan teszik le a templom falai között életük terhét. Ez egy fontos spirituális hely – mondta Mihályi Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele, aki hangsúlyozta: a felújítás révén a templom mindenki előtt nyitottá vált, hiszen a régi, fekete rács helyett a bejáratnál egy üvegajtó várja a betérőket.
- Képgaléria
A füredi savanyóvízhez járó vendégek kérésére 1841-ben kezdték el a Kerektemplom építését. A kápolna azóta a város egyik emblematikus épületévé vált. A templom tervét Fruhman Antal győri építész készítette, aki alapul vette hozzá a római Pantheon képét, és annak kicsinyített mását építette fel igen tetszetős formában. A klasszicista stílusú, szép térhatású templom főoltárának képe Jézus Krisztus és a szamáriai asszony találkozását ábrázolja, a kútjelenet a savanyúvízforrásra, annak áldásos hasznára utal. A templomban Vaszary János Krisztus a keresztfán című festménye is látható. A templom 2012 óta a tihanyi bencés plébániához tartozik.
A Kerektemplom felújítása a GINOP-7.1.9-17-2018-00008 számú Balatonfüred reformkori városrészének integrált termék- és szolgáltatás fejlesztése című projekt keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósult meg.
Állandó lakosnak - és Részvénytársaságnak is egyúttal
2025.05.14.
Van itt egy nagyon jó pont. Az árak pont az eldurvult turizmus miatt durvultak el. Ha kérték-akarták az állandó lakosok,…
Bővebben
Egy állandó lakos
2025.05.14.
Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…
Bővebben
2025.05.13.
Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…
Bővebben