Oldal kiválasztása

Átadták az Év Balatonfüredi Vállalkozása díjat

Szerző: | 2023-09-28.

Tóth Attila aranykoszorús fotográfus mester vehette át idén az Év Balatonfüredi Vállalkozása díjat. Az elismerést azok a Balatonfüreden működő, minőségi szolgáltatást nyújtó vállalkozások kapják, amelyek tevékenysége a lakosság és az üdülő közönség körében egyaránt népszerű és megbecsült.

A díjat eredetileg a Széchenyi Emléknapot adták volna át ünnepélyes keretek között, ám a díjátadást ezúttal elmosta az eső, így Tóth Attila a legutóbbi képviselő-testület ülésén vette át Bóka István polgármestertől az elismerést.

Tóth Attila 1959-ben született Veszprémben. Két éves korában költöztek Balatonfüredre, Arácsra, ahol most is él a családjával. Az általános és középiskolát Balatonfüreden végezte, a Lóczy Lajos Gimnáziumban érettségizett 1977-ben. Itt ismerkedett meg a fényképezéssel, amely sorsdöntőnek bizonyult számára.
A gimnázium fotószakkörének tagjaként a Lóczys újságba készített képeket, és már akkor fotózta az iskolai rendezvényeket. Ekkor kapta a „Totó-fotó” becenevet, amelyről később elnevezte műhelyét.
Érettségit követően a veszprémi fényképész iskolába jelentkezett, majd Budapesten folytatta tanulmányait. A szakmai gyakorlatát már Füreden töltötte, az akkori Bakony Szolgáltató Szövetkezet füredi műtermében, a Blaha utcában.
1983-ban önálló vállalkozásba kezdett, kisiparos lett. A családi házukban alakította ki az akkor még csak fekete-fehér labort, azóta is itt dolgozik, az Arácsi úton, mindig fejlesztve, alakítva a műhelyét.
Szakmai elhivatottságát jelzi, hogy folyamatosan képzi magát. Fényképészi, videó felvétel készítői, képkeretezői végzettsége van, 1993-ban mestervizsgát tett, végül 2002-ben megszerezte a digitális technikusi képesítést is.
1984-ben kötött házasságot Dervalics Erzsébet, füredi tanítónővel, akiben hűséges és támogató társra lelt. Két gyermekük született: Mátyás és Boglárka. Külön büszkeség, hogy mindketten elvégezték a fotós iskolát, és bár nem folytatták édesapjuk mesterségét, de életük szerves része maradt a fotózás.

Tóth Attila az eltelt 40 évben több helyen megfordult, dolgozott itthon és külföldön egyaránt, szó szerint földön-vízen-levegőben, mert előfordult, hogy helikopter vagy repülőgép leszerelt ajtajába kikötve fotózott. Szerencsés, hiszen a munkája a hobbija is egyben, nem lehet szétválasztani a kettőt.
Több évtizeden át volt a Füredi Napló, a Füredi Foci, az Anna-bálok fotósa. 15 éve fényképez orvoskongresszusokon, de az iskolai fotózásokat éppolyan odaadással végzi, mint az esküvők megörökítését. Számos képeslap, prospektus, és naptár készítése is akad munkái között. Többször rendeztek kiállítást fényképeiből, sőt gyermekeivel együtt is bemutatkozott a közönségnek.
1999-ben még a Guinness rekordok könyvébe is bekerült, a világ leghosszabb fotójával, amit Balatonfüredről készített.
A jövő évben nyugdíjas lesz, de nem tervezi még teljesen szögre akasztani az apparátust, amíg ereje, egészsége engedi, rögzítené még változó világunk képeit – szólt a laudáció.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart