Oldal kiválasztása

Zenével ünneplik a magyar nyelvet Balatonfüreden

Szerző: | 2023-11-08.

Magyar költők megzenésített versei, játékos irodalom órák, könyvbemutató és közös versmondás a Kiserdőben - programsorozattal ünneplik Balatonfüreden a Magyar Nyelv Napját.

A rendezvénysorozat november 13-án, hétfőn a Kiserdőben rendezendő közös versmondással kezdődik. Az egykori kőszínházi oszlopoknál Gál János költő (Az eltűnt hírnév nyomában című kötete, elnyerte a Magyar Írószövetség Debüt-díját) mond köszöntőt, majd a balatonfüredi diákok a város tíz kulturális partnervárosának tanulóival egy időben szavalják el Petőfi Sándor Füstbement terv című költeményét.
A közös versmondás varázsát már évek óta megidézik a Kiserdőben, mert “Hol irodalom van, ott irodalom van, előszivárog DNS-ből vagy honnan.”

Még hétfőn, Óriási zengő húrokon címmel Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, énekes ad koncertet a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban.

Fotó: Huzella Péter Archívum

A Kaláka zenekar egykori tagja 1975-óta járja az országot verséneklésével. Weöres Sándor verseinek megzenésítésével kezdte, aztán sorra jöttek a magyar klasszikusok és a kortárs szerzők. Már a nyolcvanas évek végén foglalkozott Zalán Tibor verseinek megzenésítésével, külön estet is tartott belőlük. Előadás sorozatot készített Darvasi László A titokzatos világválogatott könyvének színpadra alkalmazott változatával, és rendszeresen fellép magyar költők verseinek megzenésítésével. Egy szál gitárral, amolyan verséneklőként áll a közönség előtt, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy közelebb hozza a költészetet a közönséghez.

– Ez is rockzene, csak halkabb…Amikor az ember kiáll egyedül, akár egy gitárral, az rockzene. Vagyunk mi, verséneklők is olyan rockerek, mint az igaziak, ugyanis mi is feltettük az életünket arra, amit csinálunk – nyilatkozta Huzella Péter, aki balatonfüredi estjén Janus Pannoniustól Zalán Tiborig tekinti át és zenéli el a magyar költészet remekeit.

A rendezvénysorozat ideje alatt magyar nyelvi játékokat tartanak a helyi általános és középiskolás diákok részére, majd zárásként Demeter Szilárd: A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című kötetét mutatják be.

A november 13-17. között zajló rendezvénysorozat részletes programja itt.

 

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart