A tavalyi első vásárt követően ismét ünnepi köntösbe öltözik Balatonfüred legújabb kikötője, a Kékszalag PORT. A három napos esemény különlegességét egyebek mellett az adja, hogy közvetlenül a vízparton hangolódhatnak a várakozás ünnepére a látogatók.
– A tavalyi kezdeményezést mindenképpen szeretnénk folytatni, ugyanis fontosnak tartjuk, hogy a Kékszalag PORT ne csupán a tavaszi, nyári szezonban teljen meg élettel. Annál is inkább, mert itt nálunk a hajókat egész évben vízen tároljuk, így amíg nem fagy be a tó, a vitorlázóknak lehetőségük van kimenni a vízre – fogalmazott Holczhauser András a Kékszalag PORT vezetője.
A rendezvényen különböző kézműves termékek, kerámiák, karácsonyi díszek várják az érdeklődőket, de emellett süteményekkel, édességekkel, téli ételekkel, balatonfüredi borokkal valamint különleges forró téli italokkal is találkozhatnak a látogatók.
– Az idei vásár egyik újdonsága, hogy a családoknak Karácsonyi Vitorlás Faluval készülünk, ahol ünnepi díszeket készíthetnek a fiatalok, melyeket haza is vihetnek magukkal. Természetesen a díszek között is hangsúlyos téma lesz a Balaton, a kikötő, valamint a vitorlázás. Sőt az érdeklődők kipróbálhatnak a SailingMakeren egy RS Quba vitorláshajót is – tette hozzá Szépvölgyi István, az eseményt szervező Magyar Vitorlás Akadémia ügyvezetője.
A vásárra elfogadta a meghívást a DN Jégvitorlás Osztályszövetség, amely jóvoltából bárki megcsodálhatja a kiállított jégvitorlásokat.
A II. Kékszalag PORT Adventi vásár mindhárom napján élő koncertek színesítik az adventi-kikötői hangulatot.
A vásár hivatalos nyitvatartása:
December 8. péntek: 14.00 – 18.00
December 9. szombat 10.00 – 18.00
December 10. vasárnap: 10.00 – 14.00
A Füred TV videója:
2025.04.19.
Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…
Bővebben
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben
Gab
2025.04.13.
Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…
Bővebben