December 6-án, szerdán Mikulás buszjárat indul a városban, amely a gyerekeket és persze szüleiket elviszi a Malomházba, ahol maga a Mikulás várja majd a gyerekeket
– A Malomház egy varázslatos hely, különleges hangulata van. Arra gondoltunk, hogy december 6-án megvendégeljük a gyerekeket. A házba beköltözik a Mikulás, ajándékokkal, énekekkel, mesékkel várja a gyerekeket, de lesz játszóház illetve emlék-fotózási lehetőség is, a szülőket pedig forralt borral kínáljuk. Mindenkit szeretettel várunk a meghitt környezetben – válaszolta kérdésünkre Dudás Anikó a ház tulajdonosa.
A Mikulás buszjáratra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Cél ABC parkoló 15.30
Önkormányzat parkoló 16.00
Arácsi Népház 16.30
A Malomházban több adventi programot is szerveznek. December 9-én, 10-16 óra között kutyasimogató lesz a Balatonfüredi Ebrendészeti és Gyepmesteri telep valamint a Balatonfüredi Ebmenhely Egyesület szervezésében. (Adománygyűjtés is zajlik majd a kutyák javára.) Ezen a napon dr. Andrasovszky Enikő előadása is hallható lesz, és művészeti játszóházat tart Rósa Rita festőművész.
December 10-én, 11 órától megnyílik az Afrikáért Alapítvány fotókiállítása. Utazási beszámolók Kongóról, beszélgetések, játékok, banánsütés lesz a program, majd 16 órától Afro Dance Hungary táncos zenés foglalkozás kezdődik.
December 14-én, 12 órától Karácsonyi Kamra nyílik a Malomházban, – kézműves pékáruk Szabi a Péktől, Kinga Kamrája Káptalantótiból, a Tekeresvölgyi családi birtok sajtjai és a Malomvölgyi Sajtmanufaktúra friss bio sajtjai lesz a kínálat.
Lesz majd country tánc tanítás, cicasimogató, játszóház legókkal, Malom séta Fülöp Júliával, előadások, beszélgetés Karády Anna füredi könyvszerzővel, arc és testfestés gyerekeknek, álarcfestés felnőtteknek, a programok december 22-én zárulnak karácsonyi vacsora partival.
Részletes program itt.
A Siske utcában álló épület egyébként a város egyik jellegzetes háza, helyi védelem alatt áll. A vízimalom 1785-ben készült, II. József által elrendelt felmérésben is szerepel. A malmot az 1900-as évek elején korszerűsítették, gabonaraktárként használták. Kubicsek Lajos 1910-ben átépítette, ettől kezdve Füred legnagyobb kapacitással üzemelő malma volt, ahol leginkább kereskedelmi őrlést végeztek. 1948-ban a malmot bezárták, majd állami kezelésbe vették. Az épületet 1985-ben a termelőszövetkezet gabonaraktárnak használta, később antik bútor kereskedés működött benne.
füredi átlagnyug(nyög)díjas
2024.10.08.
Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…
Bővebben
Szerettem vonatozni
2024.10.05.
Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…
Bővebben
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben