Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
Igénybe veheti: az a gyermek, akinek szülője/törvényes képviselője a város közigazgatási területén lakcímmel rendelkezik és életvitelszerűen a városban él. A nagykorúvá vált gyermek saját jogán igényelheti akkor, ha közoktatási intézményben a nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat (legfeljebb 23. életévének betöltéséig), vagy ha felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul (legfeljebb a 25. életévének betöltéséig), feltéve, hogy a nagykorúvá válását megelőző második hónap első napja, valamint a nagykorúvá válását megelőző nap közötti időszakban legalább egy napig rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre volt jogosult.
Jövedelmi feltétel, ha a gyermeket egyedülálló szülő, vagy más törvényes képviselő gondozza, vagy a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, vagy nagykorúvá vált: a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladhatja meg a szociális vetítési alap összegének 180 %-át.
Egyéb, a fentiekbe nem tartozó esetekben jövedelmi feltétel, hogy a gyermek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladhatja meg a szociális vetítési alap összegének 165 %-át.
További feltétel minden esetben, hogy a vagyoni helyzet vizsgálata során az egy főre jutó vagyon értéke nem haladhatja meg külön-külön számítva a szociális vetítési alap összegének húszszorosát, vagy együtt számítva a szociális vetítési alap összegének hetvenszeresét.
A szociális vetítési alap összege jelenleg 28.500 Ft.
Pénzbeli ellátásra jogosult a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek után a gyermek családbafogadó gyámjául kirendelt hozzátartozó, ha a gyermek tartására köteles, és nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban, megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban, időskorúak járadékában vagy olyan ellátásban részesül, amely a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló jogszabály hatálya alá tartozik.
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek és nagykorúvá vált gyermek hátrányos helyzetűnek minősül akkor, ha az alábbi feltételek közül legalább egy fennáll:
- a szülő vagy a családbafogadó gyám alacsony iskolai végzettsége, ha a gyermeket együtt nevelő mindkét szülőről, a gyermeket egyedül nevelő szülőről vagy a családbafogadó gyámról – önkéntes nyilatkozata alapján – megállapítható, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik,
- a szülő vagy a családbafogadó gyám alacsony foglalkoztatottsága, ha a gyermeket nevelő szülők bármelyikéről vagy a családbafogadó gyámról megállapítható, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor az Szt. 33. §-a szerinti aktív korúak ellátására jogosult vagy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként nyilvántartott személy,
- a gyermek elégtelen lakókörnyezete, illetve lakáskörülményei, ha megállapítható, hogy a gyermek a településre vonatkozó integrált településfejlesztési stratégiában szegregátumnak nyilvánított lakókörnyezetben vagy félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakásban, illetve olyan lakáskörülmények között él, ahol korlátozottan biztosítottak az egészséges fejlődéséhez szükséges feltételek.
Ha a fenti feltételek közül legalább két feltétel fennáll, akkor halmozottan hátrányos helyzetűnek minősül a gyermek.
A hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítását a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény iránti kérelemmel egyidejűleg kérelemre, vagy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítását követően is lehet kérelmezni (rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény formanyomtatvány B lapja).
A hátrányos, és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermek – egyéb kedvezmények mellett – jogosult a szünidei gyermekétkeztetésre (déli meleg főétkezés). A bölcsődében, mini bölcsődében bölcsődei ellátásban, óvodai nevelésben részesülő gyermekek számára a bölcsődei ellátást nyújtó intézmény és az óvoda zárva tartásának időtartama alatt valamennyi munkanapon, az előzőekbe nem tartozó gyermekek számára a nyári szünetben legalább 43 munkanapon, legfeljebb a nyári szünet időtartamára eső valamennyi munkanapon, az őszi, téli és tavaszi (évközi) szünetben a tanév rendjéhez igazodóan szünetenként az adott tanítási szünet időtartamára eső valamennyi munkanapon.
A szünidei gyermekétkeztetés igénylése a nyilatkozattal – az évközi szünet időtartama kivételével – a nevelési év, tanév során bármikor benyújtható, illetve módosítható.
Az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek is, aki nem minősül hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetűnek, igényelheti a szünidei gyermekétkeztetést, melynek részletei megtalálhatóak a szünidei gyermekétkeztetésnél.
Ügyintézés kezdeményezhető: a kérelemnyomtatvány benyújtásával levélben, vagy személyesen
Szükséges iratok: személyi igazolvány, lakcímet igazoló hatósági igazolvány, a család jövedelmi viszonyait tanúsító igazolások, a gyermek elhelyezése vagy ideiglenes hatályú elhelyezése, valamint a gyámrendelés tárgyában hozott bírósági, illetve gyámhatósági döntés, nagykorú gyermek részéről az oktatási intézmény igazolása a nappali oktatás munkarendje szerint fennálló tanulói vagy hallgatói jogviszonyról.
Ügyintézés díja: nincs.
Kapcsolódó jogszabályok:
- 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
- 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról
- 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról.
Letölthető dokumentumok:
- Kérelem rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez
- Igénylőlap szünidei gyermekétkeztetéshez (hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére)
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben