Oldal kiválasztása

Ne élj üvegházban! – Elektromos autót kapott a város

Szerző: | 2023-12-15.

Ne élj üvegházban! elnevezésű program keretében Balatonfüred egy elektromotoros haszongépjárművet kapott, amely az állatvédelem területén jelent majd nagy segítséget.

Halász János a Városok, Falvak Szövetsége elnöke hangsúlyozta: a Ne élj üvegházban! programban több mint húsz település vesz részt, ebben az évben nyolc településen adtak át egy-egy elektromos autót, mert fontosnak tartják az elektromobilitás népszerűsítését,

– Szemléletformálásnak is jó, ha az önkormányzatok elektromos autókkal látják el a feladataikat. Mindenütt sok a teendő, ezért minden esetben rábíztuk a településekre, melyik területen használják majd az autót – mondta Halász János.

Bóka István Balatonfüred polgármestere hangsúlyozta, több javaslat is érkezett, hol látnák nagy hasznát az elektromos autónak, végül a város közszolgáltatásának segítése érdekében, az állatvédelmi munkában kap szerepet az új jármű, amelyet a gyepmesteri szolgálatot működtető Probio Zrt. használ majd.

A város gyepmesteri szolgálata a befogott állatok illetve az állateledel szállításában, a beteg kutyák, macskák orvosi ellátásának biztosításában veszi majd hasznát az elektromos autónak. A gyepmesteri szolgálat a befogott kóbor állatokat ellátja, szükség esetén beoltatja, amennyiben a gazdájuk nem jelentkezik ivartalanítja, innen kerülnek aztán a menhelyre, ahol jelenleg 103 kutya és 92 macska várja az új gazdáját.

A Ne élj üvegházban! programban Balatonfüred mellett, Berettyóújfalu, Csopak, Gyula, Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Kisújszállás, Körösszegapáti, Kőszeg, Mátraderecske, Mikepércs, Mohács, Nádudvar, Nyárád, Panyola, Pápa, Sátoraljaújhely, Siklós és Tihany vesznek részt.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Annák éve

2025-05-24. 18.00 Anna Grand Hotel

Vendég: Daubner Anna.

Vitorlabontó

2025-05-24. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

Budapest Bár koncert

2024-05-23. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Sanzonok, jazz, korunk klasszikusai.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Ultrabalaton a városban

Az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye miatt ideiglenes forgalom korlátozás lesz.

Egy állandó lakos

2025.05.14.

Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…

2025.05.13.

Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…

sirjak vagy nevessek?

2025.05.10.

Ezt a hozzászólást olvasva majdnem elsírtam magam. Szegény nyaralótulajdonosok, hogy sajnálom őket. Valahol van egy lakásuk, itt meg egy nyaralójuk.…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart