A Városi Értéktár Bizottság legutóbbi ülésén döntött arról, hogy elfogadva az ajánlásokat, négy új értékkel bővíti a helyi értéktárat, amely ezzel már 56 értéket számlál.
A Szent Mihály templomrom az egyetlen templomrom, ami a római korból itt maradt. Papsoka nevével az Árpád-kori oklevelekben találkozhatunk először 1211-ben, ami a falut Kék és Füred mellett említi. A tihanyi bencések birtokára utal a Papsoka helységnév, melynek jelentése pap falva, pap birtoka. A templom a török időkben elpusztult. Később ásatások bizonyították, hogy a templom falainak jó része egy több épületből álló római kori település épületeinek falaira épült. Két építési periódusról tudunk, az első a II. századra-, a második periódus a IV. századra tehető. Az épületegyüttes római használatát az ásatások során előkerült késő római kori érmek, kerámiatöredékek, és freskótöredékek igazolják. Az ásatások utáni helyreállítás során megmaradt a romjelleg, az eredeti épületet téglafal kiegészítések láttatják.
A Papsoka templomrom a kulturális örökség része, de a város egyik látványossága is egyben, a közelmúltban rendezték a környezetét, így kiránduló helyként is funkcionál.
A Tagore sétányon álló Gróf Széchenyi István szobra Andrássy Kurta János szobrászművész alkotása. A műalkotás Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter adománya a fürdőtulajdonos Szent Benedek Rendnek. Az egykori hajókikötő bejáratánál álló, 3,5 méter magas haraszti mészkőből készült kompozíciót, Széchenyi István születésének 150. évfordulóján 1941. augusztus 31-én avatta fel gróf Teleki Béla, Zala vármegye főispánja. Széchenyi István neve összenőtt a balatoni gőzhajózás eszméjével. Az első gőzhajót, a lapátkerekes Kisfaludy-t 1846. szeptember 21-én, Széchenyi születésnapján bocsájtották vízre.
A Koczor Pincészet a Bocsár dűlőben, a borturizmust szolgáló vendégfogadóval Balatonfüred nyugati határában egyedi és kifogástalan borokat kínál. A családi gazdaságot ezt megelőzően hat generáción át a szőlők tövében épült kis présházak szolgálták. A pincészet több díjnyertes borral büszkélkedhet. A Balatonfüred-Csopak történelmi borvidék hagyományait követve elsősorban fehér szőlőfajtákat termesztenek. Balatonfüred, Pécsely és Vászoly dűlőiben termesztett szőlőfajták közül, elsősorban az Olaszrizlinget tartják a legfontosabbnak, mely leginkább megtestesíti a borvidék karakterét. A Koczor Pincészet egyedi, tradicionális borkultúrát képvisel.
Az értéktár bizottság felvette az értékek közé a Fut a Füred versenyt, amelyet 1993-ban rendezett meg először az önkormányzat. A kezdeti években csupán a helyi iskolások egy részét mozgósította a verseny, mára azonban egy igazi közösségi programmá vált, amelyen indulóként és nézőként is élmény részt venni. Legutóbb nyolcszázan álltak rajthoz a Tagore sétányon, kilenc korcsoportban, sőt, a városon kívülről is érkeztek futók és érdeklődők. A lokális, iskolai futás egy igazi közösségi eseménnyé vált.
A városi értéktár bizottság évente kétszer ülésezik, külső szakértőkkel együtt bírálják el a beérkező javaslatokat. Évente újabb és újabb felvetések érkeznek, nagy erénye a kezdeményezésnek, hogy a városlakók határozhatják meg, mit tartanak Balatonfüred értékeinek.
A teljes balatonfüredi értéktár itt található.
"alvóbabák" az utakon
2025.03.18.
A gyorshajtókat büntetik és joggal, de mikor büntetik már a másik oldalt? akik tiszta útviszonyok mellett is csak 65-75 km-el…
Bővebben
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben