Újra mozi premierekkel, szabadtéri vetítésekkel, közönségtalálkozókkal, a legjobb hazai filmekkel jelentkezik a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program közös rendezvénye.
Négy napon át tart majd a hazai filmek ünnepe, az elmúlt évek tapasztalatai alapján közel száz magyar filmet láthatnak majd a filmbarátok. A vetítések idén is Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban lesznek, a tervek szerint Füreden adják át a filmes életműdíjakat. (Balatonfüreden a mozi mellett ezúttal is lesznek szabadtéri vetítések.)
A 2021-ben elindított hagyományt folytatva a Magyar Mozgókép Fesztivál keretében adják át a Magyar Mozgókép Díjakat. A szervezők nyolc kategóriában – játékfilm, tévéfilm, egész estés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, kisjátékfilm, egész estés animáció, rövid animáció és tévésorozat – február végéig várják a nevezéseket.
A Magyar Mozgókép Díjakra a 2023. március 1. és 2024. február 28. között készült alkotások nevezhetők, amelyek – a kategória sajátosságainak megfelelően – moziforgalmazásba, televíziós sugárzásba vagy streaming szolgáltató által vetítésre kerültek, vagy nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy meghívott alkotásként szerepeltek, vagy a júniusi Magyar Mozgókép Fesztiválon debütálnak.
Szakmai előzsűri választja ki a versenyben induló alkotásokat és határozza meg, hogy a benevezett alkotások milyen egyedi alkotói kategóriákban versenyeznek. Az előzsűri munkáját kategóriánként, a Magyar Filmakadémia szekcióiból megválasztott tagok végzik. A díjakról idén is öttagú szakmai zsűri dönt.
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben
Balatonfured.hu
2024.07.26.
Kedves Apa, a Füred Tv riportja a Szerenádok éjszakájáról a címoldalon látható. Üdv A szerk
Bővebben