Oldal kiválasztása

Csobbantak a Balatonban

Szerző: | 2024-03-02.

Többen is megmártóztak a nyolc fokos Balatonban a Kisfaludy strandon. A Fürödjük körbe a Balatont kezdeményezés első állomása volt Balatonfüreden, ahol a Balatoni jegesmedvék csoport tagjaival közösen lehetett fürdőzni a tóban.

Jobbára télikabátos nézelődők előtt merészkedtek a vízbe a fürdőzők, akik között több újonc is volt. Hosszas légzőgyakorlatok és bemelegítés után sétáltak be a Balatonba a fürdőzők, akiket még a közelben úszkáló hattyúk is jól megnéztek maguknak.

– Az első 2-3 perc a vízben fájdalommal jár. Szúró érzés a végtagokban, zsibbadás, ezt nem lehet megúszni, hiába gyakorlott az ember. Pár perc után viszont a kellemetlen érzés elmúlik, a lassú kilégzéssel kontrollálni lehet a testünket. Ez nekem egyfajta befelé fordulás: talpam alatt a föld, fölöttem az ég, a vízben levés pedig természetessé válik – válaszolta kérdésünkre Tujder Tamara, aki több hónapja vesz már részt a hideg fürdőzéseken. Mint elmondta, a különleges élmény mellett valóban van egészség megőrző hatása is a fürdőzésnek.
– Amióta hideg fürdőket veszek, nem voltam náthás beteg, a hőháztartásom is megváltozott, sokkal jobban tűröm a hideget – mondta.

Az az alapszabály, hogy maximum annyi időt töltenek a Balatonban, ahány fokos a víz – tudtuk meg Pribék István trénertől. A kezdők 2-3 percnél tovább nem tartózkodhatnak a hideg vízben, de ezt könnyű betartani, mert általában nem is bírják ennél tovább. Pár hónapos rutinnal azonban, a megfelelő légzésgyakorlatok elsajátításával és az elmaradhatatlan bemelegítéssel, ki lehet tolni ezt az időt – magyarázta a tréner.

A Balatoni jegesmedvék csoport a következő hétvégén Alsóörsön tart hideg fürdőzést, bárki csatlakozhat hozzájuk.

Képgaléria

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

füles

2025.11.28.

Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…

antinikotinista

2025.11.07.

Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart