Oldal kiválasztása

Díjnyertes filmek Füreden

Szerző: | 2024-03-06.

A Francia Intézet szervezésében idén is megrendezik a Frankofón Filmnapokat, amelyen 24 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. Több közülük a világ legnagyobb fesztiváljain bizonyított már. Balatonfüreden is lesznek vetítések, a Balaton Moziban márciusban három filmet láthat a közönség.

A Frankofón Filmnapokat immár 14. alkalommal rendezik meg Magyarországon, azzal a céllal, hogy bemutassa a francia kultúrát ápoló országok legfrissebb filmterméséből a legjobb alkotásokat. Franciaország mellett, Belgium, Kanada, Görögország, Románia, Svájc és Tunézia is delegál filmeket a fesztiválra, amelynek vidéki városokban is lesznek vetítései, köztük Balatonfüreden.

A huszonnégy alkotás többsége már a legrangosabb nemzetközi fesztiválokon is sikerrel megmérettetett. A válogatásban szereplő francia filmek közül hét premier előtti bemutató, köztük Martin Bourboulon A három testőr: Milady című látványos alkotása.

Szerepel a programban a cannes-i filmfesztiválon négy díjat nyert a Négy nővér című film, a Mindent egy lapra című alkotás Virginie Efirával, a Mutánsok, a Salem és a Bonnard – Egy festő szerelme is. A tavalyi velencei nemzetközi filmfesztiválon szerepelt a Vadállat és az Őszi sanzon, Torontóban mutatták be a Nemkívánatos személyeket, az Annecy nemzetközi animációs fesztiválon a Robotálmok pedig díjat is kapott. Részletek a filmekről a Francia Intézet honlapján.

A 14. Frankofón Filmnapok programját egyébként a műfaji sokszínűség jellemzi. Lesznek drámák, vígjátékok, animációs filmek, sci-fibe hajló szerzői film, valamint életrajzi tabló is.

A Balaton Mozi ezúttal is műsorára tűz néhány filmet a fesztivál kínálatából. Márciusban látható lesz a hat Cesar-díjra jelölt történelmi kalandfilm A három testőr: Milady. A Dumas-regény legújabb filmes feldolgozásának második része látványos film, sztár színészekkel.

Vetítik a Bernadette – A főnökasszony című vígjátékot Catherine Deneuve főszereplésével. A legjobb első film kategóriában César-díjra jelölt alkotás sok humorral bizonyítja a „minden sikeres férfi mögött áll egy nő” tételt, miközben bepillantást enged a lassan történelemmé párlódó francia politika kulisszatitkaiba.

Műsoron lesz Bonnard – Egy festő szerelme is. A romantikus életrajzi dráma ajánlója szerint egy ihletett történet egy nagy francia festőről, illetve a feleségéről – csodálatos színészi alakításokkal. Mindhárom filmet egy-egy héten át vetítik a Balaton Moziban, mindegyik alkotást egyszer eredeti francia nyelven is hallhatja a közönség.
Részletek a mozi honlapján.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Üresre töltve

2026-02-13. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Tari Annamária előadása.

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Hírek, Agora

Hírek

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart