A Balatonfüred Ófalu fejlesztése és új közösségi tér kialakítása elnevezésű uniós pályázati támogatás részeként 177 millió forintból rendezte az önkormányzat a Szivárvány utca és a kerékpárút közötti parkot, azzal a céllal, hogy kulturált környezetben tartalmas kikapcsolódási lehetőséget biztosítson elsősorban a városrész lakóinak, egyben növelje a város zöldfelületeit.
A programokkal egybekötött ünnepségen Bóka István polgármester kiemelte, a park egy bonyolult pályázati konstrukcióban, közös gondolkodás eredményeként jött létre. A területen a Probio Zrt. rendezte a környezetet, több pihenő padot helyeztek ki, és fákat illetve cserjéket ültettek.
– A közelben lakókkal többször is egyeztettünk a park kialakításáról, figyelembe vettük az igényeket és észrevételeket, hiszen szerettük volna megőrizni a kisvárosias környezetet. Képviselőként és lokálpatriótaként is úgy vélem, a fejlesztés sok örömet adhat az itt élőknek – mondta Gáspár Ákos önkormányzati képviselő.
Pálffy Károlyné képviselő hangsúlyozta: a park és benne a játszótér szinte minden korosztály számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget, amire itt a lakótelepen nagy igény volt.
Képgaléria
A szépen rendezett közparkban a kerékpárút mellett sport- és fitneszeszközök kaptak helyet, van ping-pong asztal, gyermek kötélpálya, baba-mama hinta, ivókút, egy játszóvár és különböző torna eszközök is.
Az ünnepségen a helyi sportegyesületek tagjai is részt vettek, volt, aki focizott, kézilabdázott, tornázott vagy éppen táncolt, a gyerekek pedig minden létező játékot kipróbáltak.







Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben