Oldal kiválasztása

Közpark és játszótér nyílt

Szerző: | 2024-04-06.

Megtelt gyerekekkel és sportolni vágyókkal a Szivárvány utcai közpark és játszótér – felavatták a több korosztálynak kikapcsolódást és mozgási lehetőséget biztosító új parkot. Az eddig elhanyagoltan álló másfél hektáros terület padjaival, ligetes kialakításával a pihenni vágyóknak is kedvelt helye lehet.

A Balatonfüred Ófalu fejlesztése és új közösségi tér kialakítása elnevezésű uniós pályázati támogatás részeként 177 millió forintból rendezte az önkormányzat a Szivárvány utca és a kerékpárút közötti parkot, azzal a céllal, hogy kulturált környezetben tartalmas kikapcsolódási lehetőséget biztosítson elsősorban a városrész lakóinak, egyben növelje a város zöldfelületeit.

A programokkal egybekötött ünnepségen Bóka István polgármester kiemelte, a park egy bonyolult pályázati konstrukcióban, közös gondolkodás eredményeként jött létre. A területen a Probio Zrt. rendezte a környezetet, több pihenő padot helyeztek ki, és fákat illetve cserjéket ültettek.

– A közelben lakókkal többször is egyeztettünk a park kialakításáról, figyelembe vettük az igényeket és észrevételeket, hiszen szerettük volna megőrizni a kisvárosias környezetet. Képviselőként és lokálpatriótaként is úgy vélem, a fejlesztés sok örömet adhat az itt élőknek – mondta Gáspár Ákos önkormányzati képviselő.

Pálffy Károlyné képviselő hangsúlyozta: a park és benne a játszótér szinte minden korosztály számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget, amire itt a lakótelepen nagy igény volt.

Képgaléria

A szépen rendezett közparkban a kerékpárút mellett sport- és fitneszeszközök kaptak helyet, van ping-pong asztal, gyermek kötélpálya, baba-mama hinta, ivókút, egy játszóvár és különböző torna eszközök is.

Az ünnepségen a helyi sportegyesületek tagjai is részt vettek, volt, aki focizott, kézilabdázott, tornázott vagy éppen táncolt, a gyerekek pedig minden létező játékot kipróbáltak.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szaffi – családi opera

2025-05-02. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Jókai Mór: A cigánybáró című regénye nyomán.

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

2025.04.19.

Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart