Oldal kiválasztása

Egyenes labirintus – Költészet napi megemlékezés

Szerző: | 2024-04-11.

Pilinszky Jánost a katartikus erejű költőt, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakját idézték meg a városban a költészet napja alkalmából. Egyenes labirintus címmel Tallián Mariann és Lázár Balázs Artisjus-díjas színművészek valamint Szokolay Dongó Balázs Prima-díjas zenész szólaltatta meg Pilinszky szakrális verseit.

– Boldogok azok, akiket versek vesznek körül. A felnőtt létünk egyik szabadsága, hogy mikor, milyen célból folyamodunk a versekhez – fogalmazott a költészet napja alkalmából rendezett esten Orosz Andrea, a Szent Benedek középiskola tanára.

– Mindannyian látjuk, hogy gyengül az irodalom társadalmi rangja, ezért minden törekvést támogatni kell, amelyek az irodalom és a költészet hanyatló népszerűsége ellen hatnak. Most is vannak olyan kávéházak, ahol a költészet napján versekkel lehet fizetni, éppen úgy, mint Kosztolányiék idejében. Vannak kortárs költőink, akik a közösségi médiában rendszeresen megosztják a verseiket, amelyek így tömegekhez juthatnak el. És emlékezetes az is, hogy évekkel ezelőtt Jordán Tamás 1200 fiatallal közösen mondta el Pilinszky János Apokrif című versét. Vannak tehát törekvések – mondta a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban tartott rendezvényen Orosz Andrea, aki emlékeztetett rá, hogy Pilinszky János többször is megfordult Balatonfüreden, a hatvanas években néhányszor vendégeskedett a Lipták házban, a hetvenes években pedig több alkalommal is nyaralt a városban.

A magyar irodalom egyik legerősebb lenyomata, ahogy Pilinszky János saját verseit mondja. Aki egyszer is hallotta a költőt, soha nem felejti el szavait és nem felejti azt a rebbenő jelenlétet.

Tallián Mariann és Lázár Balázs Artisjus-díjas színművészek valamint Szokolay Dongó Balázs Prima-díjas zenész az esten arra vállalkozott, hogy megidézi a költő szakrális verseit. Az egyórás előadásban versszínházi formában, zenei improvizációkkal kísérve hangzottak el Pilinszky szikár versei.

Képgaléria

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart