Oldal kiválasztása

Jelentkezés a Borhetekre

Szerző: | 2024-05-27.

Augusztus 9. és szeptember 1. között rendezik meg idén a Borheteket. A Tagore sétányon 24 boros gazda mellett 15 kereskedő kap helyet, köztük pecsenyesütők, pálinka árusok, egy cukrászda és egy sajtos. Jelentkezési határidő június 10.

A rendezvényre továbbra is csak olyan szőlősgazdák jelentkezhetnek, akik a Balatonfüred-Csopaki Borvidéken legalább két hektár szőlőt, Balatonfüred közigazgatási területén legalább 1,4 hektárt meghaladó szőlő területet művelnek. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is feltétel a városi borversenyen való részvétel, és ott legalább 30 pont elérése.

A rendezvényen kizárólag azon, legfeljebb 15 db csendes bor, habzó bor és pezsgő forgalmazható, amely a Városi Borversenyen megmérettetett, és legalább 70 pontot elért. A Városi Borversenyre a Borhétre jelentkező kiállítók legfeljebb 15 tétellel nevezhetnek, amelyből a borheti pontszámításba a legjobb 10 eredménye számít bele.

A Borheteken ezúttal is csak palackozott bor árusítható. A borárusító helyek sorrendjét sorsolás útján határozzák meg, a Vitorlás tér felőli első pavilont a hagyományoknak megfelelően Az év balatonfüredi bortermelője kapja meg, aki idén Kálmán József, az Arias Borászat vezetője.

A részletes részvételi szabályzat és a Borhetekre való jelentkezési lap itt érhető el.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

füles

2025.11.28.

Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…

antinikotinista

2025.11.07.

Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart