Oldal kiválasztása

Udvarmozi

Szerző: | 2024-07-02.

Az Arácsi Tájházban szabadtéri vetítéseket rendeznek. A három vetítésből álló júliusi sorozatban Tímár Péter rendező filmjeiből láthat válogatást a közönség.

Július 3., szerda
Moziklip (1987)
A filmben 18 előadó mutatkozik be egy-egy klip erejéig. A kertmoziszerű díszletben, rövid (szintén) zenés keretjátékkal összefűzve egy-egy klipnyi időt kapnak a bemutatkozásra a hazai pop- és újhullámos együttesek, valamint az énekesek, Katona Klári, Komár László, Müller Péter Iván, Révész Sándor, Laár András, Korom Attila, Dolák-Saly Róbert, Varga Miklós meg a többiek.

Július 17., szerda
Vakvagányok (2001)
Egy nap Ede és Zaki, a két sikertelen rockzenész elcsíp egy pályázatot: zenés darabot kell írniuk vakoknak, a Vakok Intézete jubileumára. Két éjszaka összedobják a musicalt, ám csak akkor kapják meg az ígért összeget, ha be is tanítják a gyerekeknek. Ede elkezd próbálni a fiatalokkal, de csődöt mond. Kénytelen Imola, egy vak kisfiú balett-táncos mamájának a segítségét kérni, ám Ede a próbák elején lelép, így Imola egyedül marad a vak fiatalokkal.
Főszereplők: Bozsik Yvette, Csiszár Jenő, Magyar Attila, Matatek Judit.

Július 30. kedd
Zimmer Feri
(1998)
Fikász Ferenc ötvenéves vállalkozó kibérel egy balatoni üdülőt. Terve szerint őszre kifizeti az adósságot és ennek a célnak az eléréséhez minden eszközt alkalmaznia kell: méregdrágán adja ki a szobákat, vizezi a sört, romlott húsból főz, földet kever a kávéhoz. Kizárólag a családjában bízik, bár bennük sem mindig. Felesége, lánya, veje és a néger konyhalány alkotja a „kifosztó-kombinát” legénységét.
Főszereplők: Reviczky Gábor, Pogány Judit.

A vetítések minden nap este 21 órakor kezdődnek. Az Udvarmozi a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. és az Arácsiak Egészségéért Alapítvány közös rendezvénye, Balatonfüred önkormányzatának támogatásával.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

füles

2025.11.28.

Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…

antinikotinista

2025.11.07.

Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart