Oldal kiválasztása

200. Anna-bál – Minden korábbinál több vendég

Szerző: | 2025-06-25.

Július 26-án az Anna Grand Hotel díszes termeiben, hangulatos udvarában rendezik meg a 200. Anna-bált, amelyre minden eddiginél több, 760 bálozót várnak. A bicentenáriumát ünneplő rangos társadalmi eseményét ezúttal is az Anna-fesztivál kíséri, lesz operaest, szívhalászat, prímás gála és szerenádok éjszakája. A bálozó hölgyek ebben az évben gyöngyházas fényű babakék porcelán szívet viselhetnek majd, amelynek színét a balatoni kagylók ihlették.

– Rendkívüli érdeklődés kíséri az idei bált, minden eddiginél több vendéget várunk. Őrizzük a bál tradícióját, ugyanakkor minden évben igyekszünk minél inkább kiszélesíteni a báli forgatagot. Erre szolgál, hogy a Muzsikáló Magyarország program keretében 40 fős cigányzenekar lép fel a bálon, majd másnap 200 cigányzenész öt színpadon játszik a Tagore sétányon. A helyi fiatalokat egy új rendezvénnyel, Zoób Kati Sokadalom című programjával igyekszünk megszólítani – fogalmazott az Anna Grand Hotelben rendezett sajtótájékoztatón Bóka István, polgármester, aki kiemelte: az Anna-bál elsősorban az elsőbálozó fiatal lányokért van, ezért az eseményre ebben az évben is meghívta a város a füredi 18 éves lányokat, ezúttal minden korábbinál több, 33 elsőbálozó vesz majd részt az eseményen.

A bálon a Mendelssohn Kamarazenekar játssza a hagyományos palotást és a nyitó keringőt, amelyet az Operaház balettművészei táncolnak el. Káel Csaba rendezésében operettműsort láthat a báli közönség, majd Farkas Gábriel Showband műsora következik, majd a tánczenét a Dervalics Róbert által vezetett Sakk-Matt Company biztosítja.
A Tagore sétányon lévő Kisfaludy Színpadon óriás kivetítőn élőben lehet majd látni az Anna-bál ünnepélyes megnyitóját illetve éjfélkor a báli szépek megválasztását, a közvetítések között pedig a Magyar Nemzeti Táncegyüttes majd Kökény Attila és Rakonczay Viktor ad műsort. A 200. Anna-bál új kísérőrendezvénye lesz a bál estéjén a Sokadalom.

– Szeretnénk minél több érdeklődőnek átadni a felszabadultság érzését, a bál örömét, ezért 200 fiatal lány és fiú lesz jelen majd a vízparton. Különleges esemény lesz, extrább, mint egy divatbemutató. Remélem egy új hagyománnyal bővül majd Balatonfüred – mondta Zoób Kati, a Katti Zoób Divatház és Múzeum vezetője.

Bali11

A bicentenáriumra a Herendi Porcelánmanufaktúra különleges serlegekkel készül, amelyeket a bál szépei vehetnek át, ebben az évben is minden hölgy sorszámozott herendi porcelán szívet kap majd emlékbe.
– A báli szív színét a balatoni kagylók ihlették, ezért gyöngyházas fényű babakék színű szívek kerülnek majd a hölgyek nyakába. Megújítottuk a báli szépek herendi porcelán serlegeit is, a hagyományos Viktória-, Apponyi- és Rothschild mintákból erre az alkalomra egy egyedi verzió készült – jelentette be dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, aki hozzátette: a vendégek elé 3500 darabos, százötven millió forint összértékű szerviz kerül.

A tavalyi bál szépe Soós Kriszta Szonja is jelen volt a sajtótájékoztatón, aki az első bálozóknak azt üzente: a bál egyszeri, megismételhetetlen élmény, ezért éljék meg a pillanatot és legyenek önmaguk.

– Az Anna-bál a történelmünk része. Ebben az évben a bicentenáriumhoz kapcsolódva az operagálán csak magyar zeneszerzők műveit adjuk elő, Erkel Ferenc és Kodály Zoltán darabjaiból lesz hallható válogatás. Megtiszteltetés számunkra, hogy itt lehetünk, fellép az énekkarunk, a zenekarunk és a balettművészeink is – összegzett Ókovács Szilveszter a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

A sajtótájékoztatón Tóth József séf ismertette a bál négy fogasos gálavacsorájának összetételét. Az előétel balatoni fogasfilé és süllő lesz, amit szürkemarha esszencia leves követ. A főétel mangalica és kacsa duett lesz, desszertként pedig mandulás piskóta illetve málnás mousse kerül majd az ünnepi asztalokra.

A bált július 22-27. között az Anna-fesztivál kíséri, amelynek keretében bemutatják az Anna-bál kétszáz éves történetét feldolgozó könyvet. A Gyógy téren felállított nagyszínpadon az Állami Operaház operagálát tart, előtte egy nappal az Operaház énekkara lép fel. Különleges hangulatot ígér az elsőbálozó lányok részére adott vonószenekaros esti koncert a szerenádok éjszakája. A közkedvelt Szívhalászat és a Hagyományok Házával közösen rendezett prímások gálája sem marad el.

A bál előtt a Vaszary-villa kertjében gyülekeznek a fiatal bálozók, innen indul majd a zenés menet, és itt akasztják a hölgyek nyakába a sorszámozott herendi porcelán szíveket.
A bálon a közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, akik közül majd a szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit.
A bál szépét és két udvarhölgyét éjfélkor mutatják be, ők másnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is láthatók lesznek, majd a mezőhegyesi, szilvásváradi és bábolnai ménesgazdaságok fogataival, 200 cigányzenész előtt, a Tagore sétányon elhaladva, a Zoób Kati Divatmúzeumot és a Polgármesteri Hivatalt érintve sétakocsikáznak a városban.

A 200. Anna-bálra egyébként már elfogytak a belépők. A gálavacsorát tartalmazó hagyományos báli belépő 145 ezer forintba került, a Gyógy téri pavilonban pedig 110 ezer forintért lehetett helyet foglalni. Újdonság, hogy ebben az évben a hotel Anna Café teraszát is megnyitják a bálozók előtt, ide 130 ezer forintos áron lehetett jegyet váltani.

Bali1 Bali2

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

füles

2025.11.28.

Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…

antinikotinista

2025.11.07.

Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart