Az elmúlt években átalakult a hazai sportegyesületek állami támogatási rendszere, az élsport eredményességének fenntartása és további erősítése, a szabadidős sportolók sportolási feltételrendszerének elősegítése, illetve a megfelelő sport szakmai háttér biztosítása érdekében a kiemelt vidéki sportszervezetek számára hosszú távú támogatási programot írtak ki. Ehhez csatlakozott a BSC, amely a Balatonfüredi Yacht Club-al és a Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club-al konzorciumban nyújtotta be a pályázatát és nyerte el végül a támogatást.
A támogatásnak több feltétele is volt, amelyeket a bíráló bizottság helyszíni szemlén is ellenőrzött. Így, a tavaly száz éves BSC az év elején átalakult, immár egy szervezeti egységbe tömöríti az eddig is meglévő és működő különböző helyi sport klubokat. Jelenleg kilenc szakosztály tartozik a BSC-hez: a sakk, a tájfutás, az ökölvívás, a torna, a tollaslabda, a tenisz, az úszás, a cselgáncs és az atlétika. Ez összesen mintegy 450 leigazolt sportolót jelent, ezen felül közel 600-an vesznek részt a városban az úszásoktatásban.
– 2004-től húsz éven keresztül voltam a klub elnöke. A kilenc szakosztály működtetése azonban koromnál fogva már túl nagy feladat lett volna nekem, ezért döntöttem úgy, hogy átadom a helyem. Tiszteletbeli elnök maradtam az egyesületnél, ami öröm számomra- válaszolta kérdésünkre Kiss Ferenc leköszönő elnök, aki hangsúlyozta: bár a helyi önkormányzat évek óta jelentős támogatást nyújt a BSC-nek, ami a továbbiakban is megmarad, a pályázati támogatás tovább erősítheti az egyesületet és annak szakmai hátterét.
– Az elnyert összeg egy komoly alap, amiből mind a kilenc sportág részesül. A szakosztályok külön-külön megfogalmazták az igényeiket, ezeket igyekeztünk egytől egyig figyelembe venni. Fontos megjegyezni, hogy ezen felül az önkormányzat éves támogatása is nőtt, segítve ezzel a megkezdett hosszú távú munkánkat. E kettő hatására új edzőket tudtunk alkalmazni, sporteszközökre költöttünk, bővítettük a versenyeztetési és edzési lehetőségeket, és infrastrukturális fejlesztésre is futotta belőle. Az átalakítással úgy vélem egyszerűsödött és egyben erősödött a városi sportélet illetve maga a BSC – ezt már a tavaly szeptemberben, öt évre szóló mandátummal megválasztott új elnök, Holczer András mondja.
A programban csak olyan sportágak szerepelhetnek, amelyek nem részesülnek TAO támogatásban, ezzel is igyekeznek a népszerűbb látványsportok mellett a többi sportágat is erősíteni. Az új elnök hangsúlyozta: reményeik szerint nem egyszeri pályázati támogatásról van szó, hiszen évente be lehet nyújtani az újabb támogatási kérelmeket, megfelelő működés és eredményesség esetén pedig komoly esély van a további plusz finanszírozásra.
A program egyébként az anyagi támogatás mellett különböző kedvcsináló sporteseményeket is tartalmaz, ennek keretében Balatonfüreden még a nyáron megrendezik a Sportoló Nemzet Roadshow-t, amelyhez bárki csatlakozhat majd, hiszen nem csupán az élsport erősítése a cél, hanem a sportolási kedv minél szélesebb körben való népszerűsítése.
– Az egyes szakosztályok megőrizték az önállóságukat viszont az átalakítással egy erős szervezethez tartoznak. A BSC elnöksége igyekszik mindent megtenni a füredi sport érdekében, lobbizunk a további támogatásokért és persze mindenekelőtt igyekszünk minél jobb feltételeket biztosítani a szakosztályokban sportolóknak. Az infrastrukturális feltételeink jók, még az itt járt bíráló bizottság is elismerően szólt erről, de ettől függetlenül a hosszabb távú terveink között szerepel egy új atlétikai futópálya kialakítása, erre nagy szükség lenne – fogalmazott Holczer András, aki kiemelte: a versenysport, a tömegsport, a szabadidősport és az aktív turizmus együtt van jelen a városban, ezek még hangsúlyosabbá tétele, erősítése fontos a város számára.
Az egyesületek működéséről meghozott 1989. II. törvény alapján a Balatonfüredi Sport Club egy nagy egyesületként fogta össze a balatonfüredi szakosztályokat és a sportolókat a teniszezők kivételével.
1998-ban a vitorlázók kiváltak és megalakították a Balatonfüredi Yacht Clubot, majd 2001-ben a futball szakosztály is kivált és jelenleg Balatonfüredi Futball Club néven működik. Ezt követően a klubban 2 szakosztály, a tájfutók és a sakkozók, maradtak.2024-ben a küldöttek úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a kiemelt vidéki sportegyesületeket támogató programhoz. A pályázathoz szükség volt a szakosztályok számát és azok taglétszámát növelni, ezért még hét szakosztály csatlakozott a Balatonfüredi Sport Clubhoz.







füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben