Különleges, korszerű és példamutató – e szavakkal jellemezte a MúzeumCafé művészeti magazin grémiuma a Jókai Emlékház új állandó kiállítását. A tárlat művészeti vezetője, Kalla Zsuzsanna munkájáért frissen alapított díjat vehetett át. Az irodalomtörténész Jókait tartja trendinek.
A Jókai Villában tavaly megnyílt új kiállítás, mind irodalom- és kultúrtörténeti, mind kultuszkutatási és muzeológiai szempontból, mind pedig a megvalósítás módjában illetve eszközrendszerében a 2010-es év legfigyelemreméltóbb, szakmailag leginkább példaértékű hazai múzeumi teljesítménye, amelynek létrejöttében a legnagyobb munkát a gyűjtemény művészeti vezetője Kalla Zsuzsanna végezte. Füred büszke lehet a kiállításra és a díjra – hangzott el a díjátadón.
– Meglepett a díj, azt gondoltam, hogy valamelyik képzőművészeti kiállítás kapja majd meg, nem egy irodalomtörténeti tárlat. Igyekeztünk rekonstruálni az író itt eltöltött életét, úgy, hogy az több síkon is megelevenedhessen. A múlt század bemutatása egy modern és korszerű kiállításon. Van itt gyerekeknek játszó sarok, érdekesen berendezett lányszoba, konyha, ugyanakkor ez ma az ország legértékesebb írói hagyatéka. Arra törekedtem, hogy egyszerűnek, természetesnek hasson az emlékház, ez azonban több múzeum és szakember lelkiismeretes munkájának köszönhető. Nemzetközi viszonylatban is híre ment a kiállításnak, sőt több országból hozzánk járnak tanulni, hiszen a Petőfi Irodalmi Múzeum által elkezdett új koncepciójú emlékházi bemutatás a korábbiaknál lényegesen közelebb hozza az alkotót – válaszolta érdeklődésünkre Kalla Zsuzsanna a Jókai gyűjtemény művészeti vezetője. Az irodalomtörténész elmondta: gyerekkora óta kötődik a városhoz, itt töltötte a nyarakat, így nosztalgiával fogott neki a múlt századi nyaraló emlékmúzeummá alakításához.
– Jókait ma is jó olvasni, történetszövése a kortárs írókat is foglalkoztatja. Aktuális, trendi író, aki regényeiben azt írta meg, hogyan éljük túl a változásokat – vélekedett Kalla Zsuzsanna.
{photogallery}351{/photogallery}
A Vaszary Villában rendezett díjátadón Martos Gábor, a MúzeumCafé főszerkesztője beszélgetett a díjazottal és Dr. Ács Annával, az emlékház szakmai igazgatójával, aki hangsúlyozta: Jókai és felesége sajátos tárgyi környezettel vették magukat körbe, ezt mutatja be az emlékház, ami úgy tűnik, foglalkoztatja az embereket, hiszen igen népszerű a Jókai-villa, sokan többször is visszatértek az emlékházba. – Igyekszünk időről időre valamit újítani a kiállításon, most például rendhagyó tárlatvezetést tervezünk, amelyen egy színésznő Laborfalvi Rózát alakítva maga mutatja majd be a látogatóknak a villát – tette hozzá Ács Anna.
A magazin vezetői az elmúlt évben döntöttek úgy, hogy díjat alapítanak azzal a céllal, hogy a hazai múzeumi szakmából minden évben egy olyan szakember munkáját ismerjék el, aki előremutató, új- és korszerű múzeumi szemléletet valósított meg a maga szakterületén. A díjat odaítélő grémium (Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, valamint Török László ókorkutató, régész-egyiptológus, akadémikus) a döntés során azt is figyelembe vette, hogy a Jókai Mór Emlékház egy minden tekintetben példás, több múzeumot, Balatonfüred önkormányzatát és a megyei múzeumi szervezetet is érintő együttműködés eredményeképpen újult meg.
Az elismerést az elképzelések szerint minden év márciusában – abban a hónapban, amikor Gróf Széchényi Ferenc 1802-ben felajánlotta gyűjteményét a köz javára – adja át majd a MúzeumCafé magazin.
balatonfured.hu
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben